Teljes nyilvánosságot!

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Nemzetbiztonsági bizottsági téma az amerikai beutazási tilalom.

2014. 10. 20. 5:05

Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője úgy nyilatkozott: nem lepné meg, ha igazak lennének a vádak, ugyanakkor az Egyesült Államoknak – még ha igaza van is ebben az esetben – mielőbb tisztáznia kellene magát a kémvádak kapcsán.

Az MSZP-s Harangozó Tamás tegnap arra szólította föl Orbán Viktort: soron kívüli vizsgálattal derítse ki, az Egyesült Államok mely kormányzati szereplők beutazását tiltotta meg korrupció gyanúja miatt – s amíg a kormányfő ezt nem tisztázza, a „korrupciós bélyeg” az egész kormányon ragad.

Schiffer András, az LMP társelnöke szintén tegnap arról beszélt, Orbán Viktornak egy napon belül intézkednie kell, hogy a kormányzatban helyettes államtitkári szinttől felfelé, illetve a központi államigazgatási szervek vezetőitől megtudja, kiket sújt a beutazási tilalom és milyen indokkal, s a kapott információkat meg kell osztania az Országgyűléssel. A DK pedig azt szeretné tudni, milyen korábbi jelzéseket kapott a kormány a kitiltásokkal kapcsolatban.

Lapzártánk után: Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője arra kérte az amerikai hatóságokat, hogy ismertessék bizonyítékaikat a korrupciógyanúra hivatkozva meghozott beutazási tilalommal kapcsolatban, ellenkező esetben szerinte nyilvánvalóan provokációra kell gondolni az ügyben. A kormánypárti politikus erről az ATV Szabad szemmel című vasárnapi műsorában beszélt. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.