Nektárt csepegtet

Szepsy István a páratlan furmintról, a szőlő eltartóképességéről és a tőke döntéséről.

– Drágán árult borokból folyamatosan széles a kínálat, tehát vevő is akad. A baj ott van, amikor a drága hazai bor nem állja a versenyt a feleolyan drága külföldivel szemben. Ezt a jelenséget vitatja?
– Lehet, hogy van erre példa, de ilyen tétel vagy pincészet nem maradhat fenn. Egészen egyszerűen az emberek nem lesznek rá vevők. Tartósan nem működhet a gyenge minőség magas áron. Ez biztos.

– Még akkor sem, ha a hazai borrajongók tehetős felében gyakori jelenség a sznobizmus? Ha csak azért adható el egy-egy bor, mert a társaságban menő lehet: lám, én ezt is meg tudom venni
– Ez legfeljebb egyszer fordul elő. Többé nem veszik meg. Tulajdonképpen a piac mindent elrendez. A szabadpiacnak pont ez a lényege. Legfeljebb csak óriási reklámmal lehet szembemenni a fogyasztói tapasztalattal, de a borászatban senkinek sincs pénze óriási reklámra. Az tény, hogy a világban nem magyar borokon, nem tokaji borokon nőttek fel, így bennünket mindig ahhoz fognak viszonyítani, amit ismernek. Így lesz ez mindaddig, amíg nem leszünk önálló, kihagyhatatlan fogalom.

– Ennek a kialakulását mennyiben segíti elő a tengerszám előállított rozé, illetve a legújabb: az Irsai Olivér, cserszegi páros? Egy kereskedő ismerősöm állítása szerint tíz palack eladott borból nyolc rozé, illetve Irsai Olivér. Ezek a borok a borászatok számára a pénzügyi kármentést jelentik – kötelező kitétel: tisztelet a kivételnek –, de talán nem ettől válnak kivételessé, kihagyhatatlanná
– Nincs ezzel semmi baj. Ezeknek a boroknak is megvan a helyük a piacon. A termelő dolga, hogy mit akar, hova akar lépni – ha egyáltalán tovább akar lépni erről a szintről. Valamilyen szinten – ha nagyon muszáj – azokat is megértem, akik az anyagi előnyök miatt nem akarnak továbblépni, hiszen a világban óriási pénzeket fektetnek be borászatokba, ami rettenetesen nehézzé teszi a versenyt. Érdekes, hogy ezeket a hatalmas pénzeket nem azért fektetik be, mert jó biznisz a borászat, hanem kizárólag presztízsből. Ugyanis komoly presztízst jelent egy jó nevű borászatot birtokolni. Ma már nem szigeteket vesznek, meg a holdon parcellát, hanem borászatot jó drágán. Ez felborítja a piacot, mert uralják a trendeket. Ám még így sincs igazság abban, hogy bemegyünk a multiba, és aprópénzért vehetünk külföldi bomba bort. Ha ez valóban igaz lenne, akkor a világon mindenki borászatot építene. Nincs minőségi bor olcsón. Legfeljebb kampányjelleggel lehet időleges a ráfizetés, de a világon mindenütt sokba kerül a jó bor előállítása. Az persze okozhat piaci árbeli anomáliákat, ha valami abszolút nem idevaló, vagyis Magyarországon csak nagy erőfeszítéssel, drágán termeszthető fajtával hozakodik elő egy-egy hazai pincészet, de ezekre megfelelő módon reagál a fogyasztó, elrendezi előbb-utóbb a helyzetet. Egy szónak is száz a vége: ha igaz lenne, hogy a bortermeléssel magas profitot lehet elérni, akkor dőlne bele a tőke. Nem dől. Még akkor sem, ha vannak jelenségek, melyek nagy befektetési vehemenciát mutatnak. Ezek elenyészőek a nagy egészhez képest, és nem igazán pénzügyi befektetések. A mezőgazdaságon belül pedig elenyésző a borászatok pénzügyi súlya. Aki nem hiszi, nézze meg a számokat: kukoricatermesztés, tejipar Hol van ezek nagyságrendjéhez képest a szőlőtermesztés, bortermelés? Sehol. Igen, mondhatjuk, hogy a borászat sikerágazat, de csak ahhoz képest, ahonnan kilencvenben indult. Egyébként én még olyat nem láttam, aki a mezőgazdaságból meggazdagodott. Ez esetünkben a sztárborászatokra is igaz. A szálláshelyek vagy a vendéglátás a sztárborászatoknál is többet hoznak a büdzsébe, mint a minőségi bor.

– Ez nyugaton is így van?
– Fenét. Ismerek jó néhány olyan chateau-tulajdonost, aki szőröstül-bőröstül meg tudná venni az egész Tokaj-hegyaljai borvidéket. Ott van pénz, van tőke. Nálunk nincs.

– Úgy fest, veszik is nálunk rendesen a termőhelyeket. Miért nem akadály ebben a földforgalmi törvény?
– Nem vitatom, hogy a törvényalkotók szándéka jó volt, de a törvény felnyomta az árakat. Nem veheti meg bárki, hát többe kerül. Így aztán a legtöbb esetben hiába az elővásárlási jog. Ezenfelül a vásárláshoz szükséges jogokat pikk-pakk meg lehet szerezni. Gyorsan és egyszerűen lehet bárki őstermelő, helyi lakos. Jogszabályokkal, bürokráciával nem lehet pótolni a magyar tőkehiányt. Emiatt a falu, a vidék igenis pusztul. Megveszik a külföldiek? Legalább valaki idejön A gabona az egy dolog, de annak nincs eltartóképessége. A szőlőnek van. Már csak azért is, mert óriási a beruházásigénye. Huszonöt évvel ezelőtt is azt mondtam, hogy örülünk a befektetőknek. Például itt, Mád környékén. Aki ide sok pénzt hoz, az minden bizonnyal – hozzánk hasonlóan – úgy látja, hogy ebből márkát lehet építeni. És az ő pénze által is gyorsabb lehet a borvidék felfutása. Akkor pedig jövedelem is lesz. A márkaépítés tehát elsőrendű fontosságú.

– Mikor lesz ebből kiegyensúlyozott, kiszámítható és általános működőképesség?
– Hamar. Felgyorsult ugyanis a szakmai munka. Már csak azért is, mert az egyéb piaci megoldásokra nincs pénz, és nem is lesz. Csak a szakmai munkával tudunk domborítani, ezt kell megismertetnünk a világgal, olyan emberekkel, akik ennek hírét viszik. Nekünk egy szűk termékskálán kell ostromolni a legmagasabb csúcsokat. A mi borászatunk esetében ez azt jelenti, hogy csak dűlőszelektált boraink lesznek, és csak furmint. Abból viszont megpróbálunk valami olyat kihozni, aminek nincs párja a világon. Az adottságaink megvannak hozzá. Olyan kőzetösszetételt, változatosságot kínál a borvidék, amely egyedülálló komplexitást tesz lehetővé a borokban. Folyamatosan kutatjuk hát a kőzetrétegek kínálta lehetőségeket, de ez egyidejűleg a világpiaci verseny része is, hisz kevés az időnk, nagy a lemaradás. Szerencsére rengeteg a történelmi referenciánk. Bolondok voltunk, hogy ezt eddig nem használtuk ki. Ha csak az előttünk álló asztalra néz, illetve a rajta található kőzetmintákra Ilyen sehol a világon nincs. Aki Magyarországon bormarketingről beszél, az nem tudja, hogy miről beszél, és legfeljebb egy feneketlen kútba önt – világviszonylatban – nagyon kevés pénzt. A mi egyedüli marketingünk a szakmai munka. És az, hogy hét és fél méter mély kőzetmintában kilenc ásványi réteget találtunk szédületes változatosságú kémiai összetétellel. A handabandázásnak vége. Ezekkel az adottságokkal szemben kevés a szubjektív minőségjelzők alkalmazása.