A Magyar Média Mecenatúra program rezsipályázata a helyi és körzeti médiumok működési és üzemeltetési költségeit finanszírozza. Az idei évre rendelkezésre álló 400 millió forintos keretből a pályázat ötödik fordulójában öt rádió és öt televízió részesült a támogatásból.
A hatóság szóvivői irodájának közleménye szerint a médiaszolgáltatók körében évek óta igen népszerű működési célú támogatási rendszer keretösszege évről évre növekszik. Idén a médiatanács az arányos forráselosztás érdekében a vételkörzethez igazítja a támogatási összeget.
A rezsipályázaton előnyt élveznek azok a médiavállalkozások, amelyek az előző két évben nem jutottak ilyen forráshoz, de idén a Magyar Média Mecenatúra program közszolgálati célú műsorszámok gyártását támogató keretére is pályáznak – közölték.
Ismert, január 1-jétől 10 százalékkal csökkent a gáz, az áram és a távhő díja, és az eddigi intézkedések folytatásaként további rezsicsökkentésre lehet számítani például a háztartási PB-gáz-palackoknál, a hulladékszállításnál, a víz- és csatornadíjaknál, valamint a kéményseprésnél is. A rezsicsökkentést a parlament április 29-én törvényben rögzítette és mindeddig 1,5 millióan támogatták aláírásukkal.