Így vágna rendet a Fidesz a szemétszállításban

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Folytatódik a rezsicsökkentés, a szemétszállítási díjak akár 50 százalékkal is mérséklődhetnek július 1-jétől – értesült az MNO.

Kovács András
2013. 04. 17. 10:46

Az államtitkár megjegyezte, hogy a tízszázalékos rezsicsökkentésnek köszönhetően egy átlagos magyar család évente 70-90 ezer forintot takarít majd meg. (MTI)

A Fidesz véleménye szerint a hulladékszállításban országosan egységes árképzésre van szükség – erről a rezsicsökkentés kapcsán tartott április 16-i, budapesti sajtótájékoztatóján beszélt Németh Szilárd. A rezsicsökkentést ellenőrző kormánypárti munkacsoport vezetője közölte: a közszolgáltatásnak igazságosnak és megfizethetőnek kell lennie, a családok érdekeit kell szem előtt tartania, a költségeinek pedig arányban kell állniuk a szolgáltatással.

A rezsicsökkentés inflációra gyakorolt hatásairól Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője beszélt április 12-én tartott sajtótájékoztatóján. Szerinte a rezsicsökkentés második lépése, a szemétszállítási, valamint a víz- és csatornadíjak július 1-jei csökkentése tovább mérsékelheti az inflációt, amelynek mértéke így akár két százalék alá is eshet az idei évben. Nem kell megelégedni a díjak mérséklésének jelenlegi mértékével – hangsúlyozta akkor.

Azért, hogy az Orbán-kormány képes legyen tovább csökkenteni a rezsiköltségeket, az Országgyűlés átalakította és rendeletalkotási joggal ruházta fel az energiahivatalt; az elfogadott változtatással bíróságon már nem lehet megtámadni az energiahivatal rezsicsökkentést érintő döntéseit, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal rendeleteivel szemben már csak az Alkotmánybíróságon indítható jogorvoslat. Eddig egyébként 3400 panasz érkezett az energiahivatalhoz, amelyek mind arról szólnak, hogy a szolgáltatók megpróbálják „elszabotálni” a rezsicsökkentést. Az elmúlt hetekben 550 ezer aláírást gyűjtött a párt a rezsicsökkentést támogató kampányában.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.