Még kedvezőbb helyzetbe kerülhetnek a magyar családok

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A rezsicsökkentés második lépése tovább mérsékelheti az inflációt, amelynek mértéke így akár két százalék alá is eshet az idei évben – közölte Rogán Antal.

PR
2013. 04. 12. 13:29

Kérdésre válaszolva közölte: egyetért a további rezsicsökkentést szorgalmazó Lázár Jánossal, a Miniszterelnökséget vezető államtitkárral abban, hogy nem kell megelégedni a díjak mérséklésének jelenlegi mértékével. Lázár szerint a közüzemi díjak 30 százalékos mérséklése már jelentősen javítaná a magyar emberek életviszonyait. Rogán megerősítette azt is, hogy a kéményseprés árának több helyütt „elfogadhatatlan” mértékű emelése miatt „jelentős változásban” és díjcsökkentésben gondolkodnak, sőt akár az is elképzelhető, hogy ingyenessé teszik. Az ezzel kapcsolatos előterjesztések rövidesen a parlament elé kerülnek. A politikus megjegyezte továbbá, hogy a villamosenergia- és a fűtési költségek alakulására a kormánypártok szeptemberi kihelyezett frakcióülésén térnek vissza.

Rogánt a sajtótájékoztatón faggatták a negyedik alkotmánymódosítást vizsgáló velencei bizottsági küldöttség budapesti látogatásáról is, amellyel kapcsolatban azt mondta, a delegációval a kabinet tárgyalt, de a testület szerinte fogékony a konkrét jogi részletek iránt, és kevésbé a politikai támadásokból indul ki.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.