John Whittingdale – akinek tárcája a médiaszabályozásért is felelős – a 92 esztendős brit közszolgálati médiatársaság működési alapokmányának számító, jövőre lejáró királyi pátens megújítási folyamatának első lépéseként ismertette a londoni alsóházban a kormány reformelképzeléseit.
Whittingdale szerint mindenképpen meg kell vizsgálni, hogy a BBC továbbra is „mindenkinek mindent szolgáltasson-e minden elképzelhető felületen”, vagy pedig „pontosabban kijelölt célirányokra” kell-e a jövőben koncentrálnia.
A miniszter példaként kiemelte, hogy a BBC – amelyet elsősorban a kötelező előfizetési díjakból tartanak fenn – 20 millió fontért (csaknem 9 milliárd forintért) vásárolta meg külföldről a The Voice című tehetségkutató vetélkedő sugárzási engedélyét, jóllehet a piacról élő kereskedelmi televízióknak is vannak hasonló műsoraik, például az ITV csatornán futó X Factor.
Whittingdale szerint az is kérdéses, hogy a BBC online szolgáltatásában szükséges-e annyi és olyan tartalom megjelenítése, amennyit és amilyent más szolgáltatók is elő tudnak állítani.
A brit kormány által a BBC reformjának lehetséges módjairól összeállított „zöld könyvben” hangsúlyos szerepet kap a finanszírozási rendszer átalakítása is.
A BBC nagy-britanniai sugárzású televízió- és rádióműsoraiban, valamint a Nagy-Britanniában elérhető internetes oldalakon soha nincs reklám, a társaság a csaknem négymilliárd font – 1700 milliárd forint – éves előfizetési díjból, valamint világszerte rendkívül népszerű drámai és dokumentumprogramjainak értékesítéséből tartja fenn magát.
Az évi 145,50 fontos (64 ezer forintos) előfizetési díjat a jelenlegi törvényi meghatározás szerint minden olyan brit háztartásnak fizetnie kell, amelyben bármely eszközzel – televízión, számítógépen, mobiltelefonon – nézhetők és rögzíthetők a televíziós adások.
A konzervatív brit kormány szerint meg kell vizsgálni, hogy ennek a rendszernek a fenntartása indokolt-e, vagy itt is reformokra van szükség. A lehetőségek között felmerült a használatarányos előfizetési rendszer meghonosítása, bár csütörtöki előterjesztésében Whittingdale is elismerte, hogy ennek technikai háttere – vagyis a hozzáférést minden háztartásban külön ellenőrző hálózat – egyelőre nem áll rendelkezésre.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!