Én az elefántokkal vagyok

Bryan Christy az orvvadászok nyomában készített dokumentumfilmjéről adott interjút a Magyar Nemzetnek.

– Karrierjét ügyvédként kezdte. Hogyan vezetett az útja az újságíráshoz, és onnan a National Geographic oknyomozó részlegéhez?
– Minden ügyvéd titkon író akar lenni, én legalábbis hatalmas késztetést éreztem az írás iránt. Volt egy nagybátyám, FBI-ügynök, és azt mondta egyszer, ha írásra adom a fejem, majd feltétlenül csináljunk valamit közösen. Így sodort az élet az állati ügyek utáni nyomozáshoz, ami aztán életre szóló kaland lett. A National Geographichoz pedig Alexandra Fuller neves írónő ajánlott be, aki olvasta egy aranyérme-csempészetről szóló történetemet.

– A National Geographic 2014-ben megválasztotta az év felfedezőjének, amit elsődlegesen azért a tevékenységéért kapott, melyet a vadállatok feketekereskedelme ügyében végzett. A National Geographic szerint megváltoztatta munkájával a világot. De vajon tényleg megváltoztatta a világot?
– Nagyon fontos hatást sikerült elérnünk. Például a feketekereskedelem ügye Malajziában parlamenti vitakérdéssé vált, és a munkánk eredményeképp módosították a törvényt. Ügyészi vizsgálatot rendeltek el, razziákat tartottak. Az amerikai törvény első alkalommal foglalt állást a vadvédelem és az illegális vadkereskedelem ügyében, bűncselekménynek minősítve a tettet.

– És honnan jön az elefántok iránti érdeklődése? Korábban egy másik műsorban is foglalkozott az elefántok védelmével, úgy tűnik, mintha ez volna a missziója.
– Pedig nem akartam. Csodás állatokról beszélünk, és szó szerint szívszaggató látni a kizsákmányolásukat. Az elefántagyarral való kereskedelem egyike az állatok ellen elkövetett legnagyobb bűncselekményeknek, s nagyon kevés eredménnyel folyik a harc, ezért is próbálok a saját eszközeimmel tenni valamit az ügyükért.

– A mostani, Elefántcsont-hadurak című dokumentumfilm meglehetősen nyomasztó képet mutat be az elefántcsont-kereskedelemről, és meglehetős szélmalomharcnak tűnik minden, ami az orvvadászok ellen folyik.
– Ebben kétségtelenül igaza van, de ha nem csinálunk semmit, nem is fog soha semmi történni. Vallom, hogy a problémák elébe kell mennünk, s idővel az emberek az igaz ügyek mellé fognak állni, és közös fellépéssel már lehet kisebb eredményeket is elérni.

– Közép-Afrikában, például a Kongói Köztársaságban eredt az elefántcsontvadászok nyomába, amely már önmagában is veszélyes hely fehér ember számára, és akkor még nem beszéltünk a bűnözőkkel való szembeszállásról.
– Nem volt biztonságos, és a biztonságérzetemet nem erősítették az olyan hírek, mint hogy a közelmúltban gyilkosságok is történtek a vadvédelem során. Elképesztő ez az övezet: nem háborús zóna, de az orvvadászok és állatvédő biztonságiak mégis mintha háborúban állnának. A parkvédők mindennap úgy mennek dolgozni, nem biztos, hogy este hazamennek, s ez a veszély nem a vadállatok miatt áll fenn.

– Egy statisztika szerint, ha ilyen ütemben gyilkolják az elefántokat, az egyébként még létszámra kielégítő elefántpopuláció húsz éven belül a kihalás szélére kerülhet. Egyetért ezzel?
– Háromévente százezer elefántot gyilkolnak meg, és jelenleg az elefántpopuláció világszerte mintegy ötszázezres. Nem nehéz kiszámolni, hogy nincs sok időnk radikálisan változtatni a dolgokon.

Az Elefántcsont-hadurak magyar bemutatója szeptember 27-én, vasárnap este 9-kor lesz a National Geographic Channelen.