„Húzás a p*csába” – ordították a gyerekeknek a Super TV2-n

Kiskorúak jelenlétében kiabált és trágárkodott a Super TV2 műsorában Bárdosi Sándor.

LD
2015. 09. 24. 13:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hétköznapi munkakörökben próbálhatják ki magukat ismert emberek a Super TV2 valóságshowjában, a Celebműszakban, ami Bárdosi Sándor esetében azt jelentette, hogy táborozó tizenévesekre vigyázhatott – derült ki a csatorna videójából, amiről a Velvet számolt be. Az olimpiai ezüstérmes birkózó a felvételen kijelentette, hogy megőrzi a lányok szüzességét, majd beült a szobájuk ajtaja elé, kis idő múlva pedig kiabálni kezdett a bent tartózkodó fiúknak. „Hát itt van benn két kisk*csög”, „kopás innen ki a p*csába azonnal, jó?” – üvöltötte a bent tartózkodóknak, majd a bent ülő lányoknak az alábbiakat mondta: „Olyan a szobátok, mintha fölrobbant volna! Holnap ki fogok innen b*szatni mindent, ezt most mondom!” A végén Bárdosi közölte, hogy „amíg én itt vagyok, itt nincs k*rás!”

A videóban látott megnyilvánulásokkal kapcsolatban kerestük a TV2-t, utólag elfogadhatónak tartják-e az elhangzottakat, illetve hogy a gyerekek szülei látták-e a felvételeket, és előzetesen tudhatták-e, hogy hasonló stílusban viselkedhet-e majd gyerekeikkel valamelyik szereplő. Várjuk a válaszukat, ha megjön, frissítjük cikkünket.

Nem ez az első eset, hogy a csatorna egy valóságshowja botrányt kavar: korábban az Éden Hotel egyik szereplőjét zaklatták a műsorban. Stumpf Nóra később a Heti Válasznak számolt be róla, hogy néhány szexuális tartalmú mondatot az egyik szerkesztő javaslatára mondott el a műsorban. A TV2 előbb tagadta, hogy hiba történt volna, majd elismerte, és vizsgálatot indított, ugyanakkor később perrel fenyegette az Indexet, ha közli, amiket Stumpf a Heti Válasznak mondott el. A nő bejelentette, hogy személyiségi jogi pert indít a csatorna ellen, míg a TV2 úgy látta, Stumpf Nóra manipulálja a közvéleményt. Az erőszakos szexuális közeledést bemutató képsorok közlése miatt a Médiahatóság 14 millió forintos bírságot szabott ki a TV2-re.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.