Pálfordulás nincs, új műsorok és régi-új arcok vannak

A nézői bázis fiatalítása a Hír Televízió új műsorstruktúrájának a legfőbb indoka.

kn
2015. 09. 23. 11:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A februári vezetőségváltás után döntöttünk úgy, hogy változtatunk az eddigi műsorstruktúrán, aminek bevallottan a nézői bázis fiatalítása volt a fő indoka – nyilatkozta a Lánchíd Rádiónak Tarr Péter. A Hír Televízió tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese elmondta: a 25 jelenlegi műsorvezető közül 21-et már jól ismernek a nézők.Az új munkatársakról szólva – a csatorna képernyőjén látható Veiszer Alinda, Szöllősi Györgyi, Reisz András, és Kovács „Kokó” István – Tarr elmondta: nem az volt a lényeg, hogy új embereket toborozzanak, hanem az újonnan induló műsorokhoz kerestek műsorvezetőket. A tartalomért felelős vezérigazgató-helyettes kifejtette: egy hírtelevízió akkor sikeres, ha híradóit nézik, más orgánumok a híreiket átveszik. Szerinte a csatorna ebből a szempontból jól áll, az elmúlt tíz évben sikerült felépíteniük egy Magyarországon megkerülhetetlen márkát. Mint Tarr elmondta, az volt a céljuk, hogy híradóik mellett új műsorokkal új nézőket vonzanak, vagy legalábbis megtartsák a régieket.Annak kapcsán, hogy a régi-új műsorvezetőket az elmúlt napokban az a kritika érte és éri, hogy pálfordulás történt náluk, Tarr elmondta: ismerjük, hogy szekértáborokra van osztva a média és a nekik szurkoló közönség is, így a kritikai hangon nem lepődött meg. Egyébként az MTVA-tól átigazolt Szöllősi Györgyi korábban a Hír Televízió indulásában vállalt szerepet, ahogy a szintén a köztelevíziótól távozó Reisz András is Magyarország első hírcsatornáján kezdte képernyős szereplését, Kovács „Kokó” Istvánnak pedig a kezdetektől műsora van a Lánchíd Rádión.A csatorna új műsorai közül Tarr a Reggeli járat című, hajnal hattól kilencig tartó magazinműsort emelte ki, amelynek műsorvezetője az MTVA-tól átigazolt Farkas Krisztina. A közéleti magazinműsorban minden egész órában félórás hírblokk is látható.A csatornához – mint Tarr megjegyezte – új, fiatal, nagyon tehetséges riporterek is érkeztek, cél volt ugyanis a híradós csapat megerősítése is. Tarr elmondta: legnagyobb büszkeséggel mégis az tölt el mindenkit, hogy a februári vezetőségváltás óta nemhogy nem csökkent a nézettség, de olykor a Hír Televízió – mint mondta – „át tudja törni” az állami televíziócsatorna nézettségét is. Ezt pedig a tartalomért felelős vezérigazgató-helyettes szerint a híradóiknak, híradós riportereiknek, szerkesztőiknek – akik közül mindenki a régi –, műsorvezetőiknek köszönhetik.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.