Elhunyt Badal János operatőr

Ő fogta össze '56-ban a magyar operatőröket, disszidálni kényszerült, 87 évesen érte a halál.

MTI
2015. 10. 12. 15:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Badal János tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetemen kezdte történelem–magyar–művészettörténet szakon, majd a Színház- és Filmművészeti Főiskolán folytatta, ahol 1949-től tanársegédként tanított. A filmgyárban 1956-ban ő fogta össze a forradalmat fényképező operatőrök munkáját, ezért állásából elbocsátották. Magyarországot 1957-ben hagyta el, Párizsban telepedett le.

Tanult a Sorbonne filmtanszakán, Belgiumban balesetvédelmi filmeket forgatott, dolgozott a párizsi Foxnak, a francia híradónak. Első rövidfilmjét Ecseri lakodalmas címmel 1952-ben vette fel, első önálló játékfilmje Rákóczi hadnagya címmel 1953-ban született. Éduard Luntzcal készített a Léghuzat gyermekei című rövidfilmje 1960-ban a cannes-i filmfesztiválon díjat kapott.

Első francia hosszú játékfilmjét, a Gonosztetteket 1961-ben fényképezte Simone Signoret-val és Francois Leterrier-vel, majd 1963-ban forgatta első színes francia filmjét ismét Leterrier-vel. Legjelentősebb művének az 1968-ban Jacques Tatival forgatott Playtime című filmet tartotta.

Mintegy 100 film operatőre volt, dolgozott francia, kanadai, amerikai, angol, svéd rendezőkkel, mások mellett André Cayatte-tel, Carnéval, Fred Zinnemann-nal, Nelly Kaplannal, Jules Dassinnel, Clive Donnerral.

Magyarországon 1983-ban A fenevad forgatásán dolgozott, 1994-ben Poór István A kölcsönkapott idő című filmjét forgatta Budapesten, Hartai László–Muhi András 1995-ös könyvfilmjének (Laci, Bonnie és Clyde) egyik szereplője volt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.