Karas Monika: Egyre több a nyereséges médiacég

Múlni látszanak a gazdasági válság hatásai a televíziós piacon az NMHH elnöke szerint.

MTI
2015. 11. 06. 16:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Karas Monika a Helyi Televíziók Országos Egyesületének (HTOE) a Kapos Televízió által szervezett őszi találkozóján mondott beszédében kiemelte: az elmúlt három évben a médiatanácsnak leadott beszámolók alapján nőtt a nyereséges és csökkent a veszteséges médiaszolgáltatók aránya a helyi televíziók között.

2012-ben a szolgáltatók 37 százaléka, 2014-ben már 58 százaléka volt nyereséges, és ez reményteli a televízióknak, és biztató a piac kiegyensúlyozott, kiszámítható működésének fenntartására törekvő médiahatóság számára is – közölte. Az NMHH elnöke a helyi televíziók vezetőiből, képviselőiből álló közönsége előtt örömének adott hangot, hogy a HTOE-tagokat sokkal ritkábban sújtják kvótakötelezettséggel kapcsolatos szankciókkal, mint más audiovizuális szolgáltatókat.

A médiatanács a HTOE 74 tagjánál 2013-ban egy esetben sem állapított meg kötelezettségszegést, ami azt tükrözi, hogy e médiaszereplők megértik és elfogadják a hatóság szándékát, ez pedig követendő példaként szolgálhat más audiovizuális szolgáltatóknak – hangsúlyozta. Karas Monika fontos kérdésnek nevezte, hogyan változnak a hatósági szerződés alapján működő audiovizuális médiaszolgáltatók kontraktusai érvényességük lejárta, 2017. december 31. után.

Jelezte, az NMHH-ban elkezdődött már a szakmai műhelymunka, ennek során ki fogják alakítani a pályáztatás feltételeit, de azért, hogy a szabályozás hatékonyabb, betarthatóbb legyen, az érintettek véleményére, tapasztalataira is kíváncsiak. Karas Monika úgy véli: a párbeszéd, a közös értékek megtalálása és az együttműködés azok a sarokpontok, amelyek mentén a hatóság és a helyi televíziók képesek megtartani a köztük lévő partneri kapcsolatot.

Széles Tamás, a HTOE elnöke a helyi televíziók jelentőségéről szólva azt közölte, hogy e szolgáltatók hír- és tájékoztató műsorai egyre fontosabbá válnak, mert sok város sajtóeseményein a helyi lapok és esetenként az MTI tudósítóján kívül kizárólag a helyi televíziós stábok vannak jelen. Hozzátette: trend, hogy egyre több televízió válik médiacentrummá, és már nemcsak televíziós műsorkészítéssel, hanem internetes hírszolgáltatással, rádiós műsorokkal, nyomtatott kiadványok összeállításával is foglalkozik. Kiemelte, a helyi közösségek igénylik ezt a fajta munkát, s ők hálásak, hogy ennek elvégzéséhez folyamatosan állami pályázati forráshoz tudnak jutni.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.