A Kossuth-díjas színművész elmondása szerint annyi szerepet játszott a Vígszínházban, amennyit kapott. Ez azonban állítólag kevesebb előadást jelentett, mint amennyit a szerződése szerint teljesíteni kellett volna. A Hír TV Alinda című műsorában a színművész elmondta: igazságtalannak tartotta, hogy emiatt „anyagilag kedvezőtlenebb kategóriába akarták belekényszeríteni”, vagyis kisebb tiszteletdíjjal járó szerződést kínáltak neki. „Nem a pénz érdekelt, hanem a gesztus. Azt mondtam, ilyen körülmények között nem maradok a Vígszínházban, hanem azokban a darabokban játszom csak, amelyekben benne vagyok.”
A művész többek között a Hegedűs a háztetőnben és Moliere Képzelt betegében játszik. A műsorvezető, Veiszer Alinda kérdésére, hogy mihez kezd, ha ezek az előadások kifutnak, azt válaszolta: nem tudja, most csak „lóg a levegőben”, és „rosszul érzi magát”, bár kap felkéréseket. Azt is mondta: végül is meg lehet érteni a színház vezetését, de „lehetett volna ezt másképp csinálni”.
Harkányi szerint „fiatalítási periódusban van a színház”, sok tehetséges fiatal érkezett, és az idősebb színészek valahogy kikoptak. „Több szerepet nem akarok, csak mást. De nem hiszem, hogy most olyan a helyzet nálunk, hogy rám gondoljanak. Ez már két-három éve így megy” – mondta. Harkányi Endre 1984-től játszott a Vígszínházban, 1994-től folyamatosan tagja volt a társulatnak. De már korábban, a hatvanas években is dolgozott itt. A közönség először a Valahol Európában című filmből ismerhette meg. Háborús árvaként – szüleit a vészkorszakban veszítette el – önmagát játszotta Radványi Géza 1947-es filmjében. Az ő szájába adták az alkotók a film egyik leggyakrabban idézett mondatát: „Könyörgöm, akasszuk fel”.
„A színházi életünk kicsit olyan lett, mint egy turmixgép. Rengeteg darabot kell bemutatni, hogy a bevétel meglegyen. Nálunk huszonhárom van műsoron, és minden este ezer ember ül a nézőtéren. Ez nagyon sok” – véli Harkányi, aki szerint az állandó acsarkodás is nagyon ártalmas a kultúrának, a színháznak.
A beszélgetés itt tekinthető meg.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!