Az alapító szervezetek összefogásával új szintre lép az önszabályozás és a média számon kérhetősége. A korrektor.hu oldalon keresztül bárki jelezheti, ha egy sajtóközlés szerinte megsértette az etikai kódexet, a szervezet ezt kivizsgálja. Ez a jogi útnál nemcsak gyorsabb és olcsóbb megoldás, de sok olyan vélt sérelem is orvosolható ezen a csatornán, amely nem jogi természetű. A vitás kérdések eldöntésére eseti háromfős szakmai döntőbizottság áll fel, amelynek döntéseit a csatlakozó szerkesztőségek magukra nézve kötelezőnek fogadják el.
A nemzetközi konferencia keretében bejelentett korrektor.hu indulásától az alapítók a nemzetközi tapasztalatok alapján azt remélik, hogy a média önszabályozási mechanizmusainak megerősítésével
Weyer Balázs, a Főszerkesztők Fóruma elnöke a bejelentés kapcsán kiemelte, hogy egy hosszú évek óta tartó folyamat talán legfontosabb lépéséről van szó. „Amikor 2008-ban elkezdtünk az önszabályozás bevezetésén gondolkodni, sokan azonnali eredményeket vártak tőle. Én úgy gondolom, hogy tartós változást csak évtizedes léptékben lehet elérni, de minél később állunk neki, annál később kezdődik el az az évtized. A Főszerkesztők Fórumának 2012-es megalakítása valójában most nyeri el az értelmét. Nagyon fontosnak tartom, hogy az önszabályozás széles szakmai koalíción alapuljon. A Főszerkesztők Fóruma formailag talán el tudta volna korábban is indítani az önszabályozást, de megérte rászánni az időt, hogy végigbeszéljük a terveinket olyan fontos más szervezetekkel, mint az MLE, az MTE vagy az ÖRT. Változást csak együtt tudunk elérni és ahhoz az szerkesztők, az újságírók, a kiadók, a hirdetők és minden érdekelt együttműködése kell” – mondta Weyer.
Az alapító szervezeteken túl együttműködés indult az Önszabályozó Reklám Testülettel (ÖRT) és a Média Önszabályzó Testülettel (MÖT) is – utóbbinak tagjai a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ), a Magyar Újságírók Közössége (MÚK), a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége (MAKÚSZ), a Protestáns Újságírók Szövetsége (PRÚSZ) és a Sajtószakszervezet mellett a határon túli magyar sajtóegyesületek közül a MÚRE (Magyar Újságírók Romániai Egyesülete) is. Az együttműködés lényege, hogy a felek konzultálnak olyan ügyek esetében, ahol mindkét oldalon van érintett tag.
A projekt az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap támogatásával valósult meg.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!