Múlt héten dupla epizóddal indította útjára legújabb sorozatát az RTL Klub. A néha egy-egy színvonalas műsorral is jelentkező csatorna ezúttal egy komoly sorozatot tűzött műsorára, amely végre nem az Egyesült Államokban, hanem közép-európai rögvalóságban – illetve annak múltjában – játszódik.
A sztori dióhéjban: Martin Rauch (Jonas Nay, aki megtévesztésig hasonlít a Gengszterkorzóból ismert Michael Shannonra) keletnémet katona, rákos anyukával – azaz jól zsarolható. Beszervezi a titkosszolgálat, majd némi kábítás és kiképzés után már Bonnban vetik be Moritz Stammként. A teljességgel képzetlen NDK-s kém megrökönyödik régi floppy lemezen, kezd belezúgni az általa megfigyelt NSZK-s katonai vezető lányába, ráadásul a most csütörtöki epizódban már a sármját is be kell vesse a szocializmus sikeréért.
A németül Deutschland 83 címen futó történet meglepő módon 1983-ban játszódik, ennek megfelelően kapunk nojnundnojnzigluftballont, korhű ruhákat, termékeket A minden részletre kiterjedő sorozat hangulata némiképp hasonlít a Good bye, Lenin!-ben tapasztaltakhoz, ám összességében keveset látunk az NDK-ból (ráadásul magyar szinkronnal), inkább a szocializmus találkozása a modern Nyugattal nyújt érdekes pillanatokat. Ugyan a kémképzésről nem sokat tudunk meg, de Martin (vagy Moritz) képes feltalálni magát necces helyzetekben. Maga a sorozat készítői sem sokat bajlódtak a karakterek bemutatásával – nem filmről beszélünk, ezért egyből akciózni kell –, hanem egyből belecsaptak a lecsóba, és komoly (néha azért hihetetlenül bugyuta) akciókat mutattak.
Mégis az a legmeglepőbb, hogy a főszereplővel kezd szimpatizálni a néző – egy keletnémet ügynökkel. Ez a német múltfeldolgozás, a még mindig meglévő ellentétek elsimítása szempontjából kulcsfontosságú lehet. Nem véletlen, hogy a remek sorozat meglepően jó kritikákat kapott, ráadásul először nem is a német RTL, hanem az amerikai Sundance TV vetítette, így a Volt egyszer két Németország lett az első német nyelvű sorozat (angol felirattal), amelyet az Egyesült Államokban vetítettek. Az Egyesült Királyságban január óta megy a nyolcrészes széria, amely a legnézettebb külföldi tévésorozat lett, miután 2,5 millióan nézték.