Óriási leépítés az al-Dzsazíránál

Félezer munkatársától válik meg az al-Dzsazíra katari hírtelevízió egy vasárnapi bejelentés szerint.

MTI
2016. 03. 27. 17:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az érintettek körülbelül hatvan százaléka a katari királyi család kezében lévő al-Dzsazíra dohai székhelyén dolgozik. A társaságnak több mint négyezer munkatársa van, akik 70 különböző országból származnak.

Mosztefa Szuag, a hírtelevízió ügyvivő igazgatója szerint „a munkamegosztás optimalizálását célzó” leépítésekre „a versenyképesség és a piaci helyzet megőrzése miatt” volt szükség.

Az 1996-ban alapított al-Dzsazíra több millió arab nézőt szerzett magának cenzúrázatlan politikai viták közvetítésével és széleskörű témafeldolgozásával. Sokan azonban bírálják is, mivel szerintük túl nagy hangsúlyt kapnak műsoraiban a különféle iszlamista csoportok.

A katari királyi család a műsorszolgáltató segítségével próbálta átalakítani gazdasági befolyását politikai hatalommá a térségben. Úgy tűnik azonban, hogy a legfőbb bevételt jelentő energiahordozók árának esése, valamint a széleskörű jóléti intézkedések miatt gazdasági nehézségekkel szembesülő emírség új vezetője, a 2013-ban hatalomra került Tamím bin Hamad ász-Száni sejk elődeitől eltérően nem tulajdonít akkora jelentőséget a külpolitikának és a médiadiplomáciának.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.