Eljárást indít a TV2 ellen a GVH

A plakátokon azt állították, a Tények „Magyarország legjobb híradója”.

MN
2017. 04. 19. 13:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Versenyfelügyeleti eljárást indít a Gazdasági Versenyhivatal a TV2-csoport ellen a Tények legutóbbi reklámkampánya miatt – írja az Index. A portállal a GVH közölte, hogy a jogellenes összehasonlító reklám tilalmának és fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt indítanak eljárást Andy Vajna csatornája ellen.

A TV2 még februárban indította el a megújult Tények bevezető kampányát, amelyről már akkor többen pedzegették, hogy jogsértő lehet, mivel a plakátokon azt állították, hogy a Tények Magyarország legjobb híradója. A szlogent apró idézőjelek közé tették, ez azonban, úgy tűnik, önmagában nem volt elég a következmények kivédéséhez – idézik fel.

A kampány indulásakor az Index megkereste a GVH-t azzal kapcsolatban, rendben van-e a plakátokon megfogalmazott állítás versenyjogi szempontból. A hivatal akkor azt válaszolta, hogy megvizsgálják a kérdést.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.