Most már nemcsak lapunkat, az Indexet is sajtóbojkottal sújtja a kormány

A hírportál bizonyítékot is hoz arra, hogy blokád alá vonta a kormányzati sajtóstáb. Üdv a klubban!

Tóth Szabolcs Töhötöm
2017. 05. 04. 10:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

(Az esetről hírt adó cikkünkben részletezzük a törvénysértő gyakorlatot, és az Index által most közölt esetekhez hasonló visszásságokról is beszámolunk.)

Az ügyészség viszont elutasította Tényi feljelentését, mondván, hogy Balog Zoltán hivatali kötelessége teljesítése körében jogszerűen járt el, amikor a felügyelete alá tartozó szervek működését érintően a kommunikációs tevékenységüket is szabályozta.

A Magyar Nemzet munkatársai mindettől függetlenül következetesen dokumentálják a köztisztviselőknek küldött, ám megválaszolatlanul maradt kérdéseiket, mivel továbbra is szilárd meggyőződésünk, hogy a minisztériumok gyakorlata törvénysértő, és a törvénysértő gyakorlatnak törvény előtti következményei kell hogy legyenek.

Egyedül az Emmi esetében, és csak 2016-ot tekintve a százat is meghaladta az ilyen, általunk küldött és válaszra nem méltatott kérdéseknek a száma. Ahogy az Index esetéből is kiderül, ezek a kérdések a legtöbbször az adófizetők pénzén fenntartott intézmények működését érintik.

Írhatnánk tehát az Index által említett ügyre, hogy „Üdv a klubban!” Csakhogy az a helyzet, hogy ennek a klubnak nem csupán és nem legfőképpen az újságírók a tagjai, hanem a közérdekű információktól, adatoktól megfosztott olvasók. 

Akiknek pénzéből többek között Balog Zoltán lelkész is miniszterkedik.

Mi kérdezünk, az Emmi válaszol – pont véletlenül a Magyar Időknek

A Balog Zoltán lelkész vezette Emmi egyébként az a minisztérium is, amelynek kapcsolatát a kormánypárti sajtóval rendszeres és különös véletlenek jellemzik az utóbbi hónapokban. Mármint a Magyar Nemzet szempontjából. Miközben ugyanis kérdéseinkre nem válaszolnak a minisztérium munkatársai, témáinkat, a tárca válaszaival egyetemben, olykor kísértetiesen furcsa időbeli egyezéssel, rendszeresen a kormánypárti sajtóban látjuk viszont, jellemzően a Magyar Időkben.

Nyilván csak a véletlen művéről lehet szó. Mint ahogy természetesen úgy véljük, a következő friss eset is csupán bosszantó véletlen.

Történt pedig, hogy közérdekűadat-igénylést nyújtottunk be a pedagógusminősítés eddigi eredményeivel kapcsolatban az ugyancsak az Emberi Erőforrások Minisztériuma alá tartozó Oktatási Hivatalhoz. Tizenöt nap volt a válaszadási idő, a határidő tegnap járt le. És láss csodát: pont a tegnapi napon jelent meg egy cikk a Magyar Időkben, és pont a pedagógusminősítéssel kapcsolatban. És a Magyar idők újságírójának így pont időben jutott eszébe, nem győzzük hangsúlyozni, pont véletlenül, hogy adatigényléssel a minisztériumhoz forduljon, pont véletlenül ebben az ügyben.

A Magyar Időknek azonban a minisztérium korábban elküldte ezeket az adatokat.

Véletlenül. Pont.

Pontosítás: Cikkünk egy korábbi változatában pontatlanul szerepelt, hogy közérdekűadat-igénylésünkre az Emmi egyáltalán nem válaszolt. Válaszolt, tegnap, tehát azt követően, hogy a témában a cikk a Magyar Időkben már megjelent.

 

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.