„Kicsit olyan, mintha Vajna rádiójánál valaki ülne egy térkép felett, és azt nézné, hol kellene még frekvenciákat szerezni. Aztán vagy találnak ott egy működő csatornát, ami csatlakozik a hálózathoz, vagy kiír egy új pályázatot a médiahatóság a városban” – így jellemezte egy forrásunk, hogyan építkezik jelenleg a Rádió 1-et működtető Radio Plus Kft. Mivel a volt Class FM országos frekvenciáját egy darabig nem lehet újra kiosztani, a Rádió 1 más módon törekszik arra, hogy hirdetési és politikai szempontból is a lehető legtöbb embert érje el. Az úgynevezett hálózatba kapcsolódással már meglévő rádiók műsorában jutnának hozzá az adásidő nagy részéhez. Ezt úgy tennék, hogy a helyi elérést biztosító csatornákat nem közvetlenül az Andy Vajna-féle rádió szerezné meg, de azokhoz kapcsolódva napi 20 órában sugároznák a saját adásukat.
A filmügyi kormánybiztos tulajdonában lévő rádióról épp múlt héten derült ki, hogy – a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) ügydöntő szerve, a Médiatanács határozata értelmében – a korábbi tíz mellett hamarosan újabb tíz városban szólalhat meg. Így Budapesten túl már hét megyeszékhelyen, illetve a turisztikai szempontból fontos Balatonnál és Tisza-tónál is hallható lesz a Rádió 1.
A Magyar Nemzet kalkulációi szerint ez azt jelenti, hogy a hivatalos tenderkiírásokban szereplő adatok szerint is legalább 2,2-2,3 millió emberhez juthatnak el. A tényleges szám azonban valószínűleg ennél is jóval magasabb, mivel a pályázati felhívásokban a hatóság – hogy biztos meglegyen a vállalt elérés – inkább alulbecsüli a lefedettséget. Volt olyan forrásunk, aki épp ezért azt mondta: szerinte a Rádió 1 lefedettsége már most országosnak tekinthető. A jogszabály szerint ehhez arra lenne szükség, hogy a lakosság legalább feléhez eljussanak. Bár ez azért a lapunknak nyilatkozó szakértők többsége szerint még nincs meg, valószínűleg nem is hiányzik sok hozzá: legfeljebb 6-8 helyi rádiót kellene még bevonni a hálózatba ahhoz, hogy Vajnáék átléphessék az 50 százalékos határt. Ezt erősíti az is, hogy Hauk Zoltán, a Radio Plus Kft. kereskedelmi igazgatója már a legutóbbi bővítés előtt is azt nyilatkozta, hogy a Rádió 1 kínál a partnereinek országos kampányokat. Akkor ehhez Hauk elmondása szerint a meglévő frekvenciák mellé még 10-20 adó hirdetési idejét kellett megvásárolniuk. Azóta viszont tíz új csatornát „behúzott” a csoport.