Három megyei lap is Heinrich Pecinához került

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A tulajdonosváltozásról a dolgozókat kör-e-mailben értesítették.

MN
2017. 07. 31. 14:13

Az MTI nemzetközi, magyarországi létszám- és gazdasági adataikkal kapcsolatos megkeresésére sajtóügynökségükön keresztül Eugen A. Russ, a Russmedia ügyvezetője azt közölte, a cégcsoport „családi vállalkozás, és hagyományosan nem közöl üzleti információkat”.

A Hvg.hu felidézi, a Media Development Management Kft.-t (MDM) napilapkiadásra jegyeztette be a ciprusi CPS Trading & Investments Cyprus Limited, és a 3 millió forintos törzstőkéjű magyar vállalkozásnak limassoli című ugyan a gazdája, de a szálak Heinrich Pecina osztrák üzletemberhez vezethetnek. A lap úgy tudja, a napokban a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. és az MKB megállapodott a ciprusi céggel, hogy hitelt adnak neki a Russmedia megvásárlására.

Múlt csütörtökön számoltunk be arról, hogy a médiatanács július 25-i ülésének napirendjéből kiderült: megvásárolná a két megyei lapot (a Délmagyarországot, illetve a Kisalföldet), és a Bors című újságot is jegyző Lapcom Kiadó Zrt.-t az Andy Vajna érdekeltségébe tartozó Avalue Befektetési Kft. Utóbbi cég már előzetes szakhatósági hozzájárulást is kért ahhoz, hogy a tranzakció megvalósulhasson.

Azt már jó ideje lehetett tudni, hogy a Fideszhez köthető vállalkozók szeretnék megszerezni a kiadóvállalatot, piaci körökben azonban sokáig inkább Mészáros Lőrincet és Habony Árpádot emlegették potenciális vevőként. A felcsúti polgármester portfóliójába elsősorban a megyei lapok illettek volna (ezek közül 13-at már amúgy is a tulajdonában lévő Mediaworks jegyez), míg a miniszterelnök egyik legfőbb tanácsadójának a kommunikációs célokra elég jól használható, országos elérésű bulvárlapra fájhatott a foga.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.