Névváltásról döntött az orosházi és békéscsabai Rádió 1, miután Andy Vajna cége perrel fenyegette meg a már Vajna megjelenése előtt is e néven jelenlévő adót – írja a 24.hu.
Már jó ideje harcol egymással a Mazán Tamás vezette Interax Kft.-féle Rádió 1 Start és a filmügyi kormánybiztos cége, a Rádió 1-hálózatot működtető Radio Plus Kft. A jogi viták eredményeként Békéscsabán az a fura helyzet állt elő, hogy egy ideje két azonos néven futó rádió is működik: a Vajna-féle új és a Mazánék féle régi.
A portál megjegyzi: Mazánék rádiójának állítólag több olyan hirdetője volt, aki tévesen azt hitte, esetleg nekik is közük van Vajnához, és emiatt nem akartak ott pénzt hagyni, ezért Mazánéknak magyarázkodniuk kellett.
A 24.hu emlékeztet, hogy a filmügyi kormánybiztosék ráadásul nemrég védjegyoltalmi perrel fenyegették meg a Mazán-féle rádiót arra az esetre, ha nem hagyja el a Rádió 1 nevet. Mazán Tamás a portálnak a minap elmondta: noha jogszerűen jutottak hozzá a Rádió 1 Start névhez, úgy döntött, megváltoztatják a nevüket. Mint mondta, „okos enged, szamár szenved”.
Az ügyvezető elárulta azt is, hogy az új név várhatóan FM 88,9 MHz lesz Békéscsabán. A névváltoztatást már kezdeményezték is a médiatanácsnál.