Az egyik legtekintélyesebb amerikai televíziós újságíró, Charlie Rose műsorait is felfüggesztették hétfőn három médiumban, mert nyolc nő szexuális zaklatással vádolta meg – írja az MTI.
A történtek idején 21 és 37 év közötti nők a The Washington Post című lapnak arról számoltak be, hogy a most 75 éves Rose akaratuk ellenére szexuálisan közeledett hozzájuk, telefonon zaklatta őket, meztelenül jelent meg előttük, mellüket, feneküket, nemi szervüket fogdosta. Az első kitálalót az 1990-es éves elején zaklatta Rose, a legutóbbi eset pedig 2011-ben történt. A nők mind Rose show-műsorában dolgoztak vagy szerettek volna dolgozni.
Charlie Rose a CBS televízió reggeli műsorának és vasárnaponként jelentkező, 60 minutes című magazinjának az egyik vezetője, talk show-ja fut a PBS közszolgálati televízióban, és dolgozik a Bloomberg hírügynökség televíziójának is. A The Washington Post információi után mindhárom médiumnál felfüggesztették műsorainak gyártását és sugárzását.
„Nagyon nagy zavarban vagyok – fogalmazott a veterán újságíró hétfőn este kiadott közleményében. A zaklatások közül némelyiket elismerte. – Időnként érzéketlenül viselkedtem, s ezért vállalom a felelősséget, de nem gondolom, hogy valamennyi vád helytálló” – olvasható Rose közleményében, amelyet a The Washington Post szerkesztőségének küldött meg.
A PBS televízió hétfő esti közleményében „megdöbbenésének” adott hangot, és bejelentette, hogy azonnali hatállyal beszünteti a Charlie Rose címet viselő beszélgetős műsor sugárzását. Hasonló értelmű nyilatkozatot tett közzé a CBS televízió is.
Hétfőn a The New York Times is felfüggesztette tisztségéből fehér házi tudósítóját, Glenn Thrusht, akit a Vox hírportálon közölt riportban szintén szexuális zaklatással vádoltak meg.
Amióta Harvey Weinstein amerikai filmproducer több évtizedre visszanyúló szexuális zaklatási botrányba keveredett, szinte mindennap egy-egy újabb esetre derül fény. A Weinstein-ügy óta többen is a nyilvánosság elé álltak, és közölték, hogy ők is zaklatás áldozatai voltak. Cikkeinket a témában itt találja.