Magyar vonatkozása is volt a katari székhelyű Al-Dzsazíra televízió egyik angol nyelvű műsorának, amit magyar idő szerint szombat délelőtt vetítettek – írja az Index.hu és a Mérce.hu. Lehozták Dan Nolan brit újságíró anyagát, aki a csatornának készített anyagot a sajtószabadságról.
A műsor egyik legerősebb részében több névtelen MTVA-s dolgozót is megszólaltattak. Egyikük azt állítja, véletlenül megkapott például egy olyan, a feletteseinek szóló levelet, amelyben a Miniszterelnökségről azt kérik, minél többször hangozzon el Soros György neve az adásokban, minden Soros Györgyről szóló hírt olvassanak be, ha lehet, tegyék bele a „migráns” és a „balliberális” szavakat is. Ezek alapján a riportban arról számolnak be, hogy a Fidesz propagandagépezete abszolút kézi vezérlésű. Mert bár nem diktálják le a cikkeket a szerkesztőknek, de a politikailag kényes témáknál mindig kapnak instrukciókat, kulcsszavakat, amiket felhasználva kell megírni az anyagokat. Természetesen a miniszterelnökről vagy a kormányról soha nem lehet rosszat írni.
Ezzel kapcsolatban egyébként Dan Nolan meg is kereste Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkárát, de a politikus nem akart vele szóba állni. Ezután történt az a kínos eset Lázár János február 15-i kormányinfóján, hogy a brit újságíró magához vette a mikrofont, a felháborodott Kovács pedig azzal is megfenyegette, hogy kivezetteti az őrökkel.
Ugyanakkor szóba kerül Andy Vajna és Mészáros Lőrinc neve is az Al-Dzsazíra műsorában. Az Index azt írja, az adás készítői az Átlátszóra hivatkozva emelik ki, hogyan vásárolta fel Andy Vajna és Mészáros Lőrinc a magyar média jelentős részét, majd Orbán Viktorral következik egy bejátszás, amelyben azt ecseteli az Echo TV-ben, hogy szerinte az a normális, ha a média jelentős része nemzeti kézben van.
A Mérce.hu beszámol arról, hogy a Al-Dzsazíra Listening Post című műsora emlékezteti a nézőt, hogy a magyar média több mint 60 százaléka már fideszes kezekben van:
Orbán Viktor 14 szövetségese közösen 20 tévécsatornát, 11 rádiócsatornát és közel 500 újságot birtokol.
Emellett ott van még a közmédia, amelynek két alkalmazottja is kitálalt.