Az RTL Klub valóságában jól keresnek a tanárok

Nagy Ervin főszereplésével indított sorozatot a csatorna, de sok köszönet nincs benne.

Lakner Dávid
2018. 04. 07. 11:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Van abban valami ironikus, amikor a köztévé sorozata humorosabban, életszagúbban képes reflektálni a magyar valóságra, mint az RTL Klubé. Márpedig ez a helyzet: a stand-uposok által írt Tóth János egyetlen jelenetébe több eredetiség fér, mint A tanár teljes első részébe. Igaz, nem is eredeti szériával állunk szemben. A jó előre beharangozott sorozat a német Der Lehrer magyar változata, olyannyira, hogy a nyitó rész a második évad első epizódjának a koppintása. Az eredetit egyébként nálunk is játszották Tanárok gyöngye címmel.

A Nagy Ervin főszereplésével készülő műsor inkább a köztévé másik produkciójára, a Holnap talira hajaz, annak minden kínos bohóckodásával, komolyan vehetetlen drámájával együtt. Pedig lehetett volna ez másként is: a forgatókönyv Köbli Norbert munkája volt, a szereplők közt pedig ott találjuk a szakma krémjét. A címszereplő mellett Anger Zsolt, Ötvös András és Ubrankovics Júlia komédiázik az első részben, ám mintha ott sem volnának, nem sikerül életet lehelniük a lehetetlen szériába.

A sorozat humoránál már csak az kellemetlenebb, amikor váratlanul drámára váltunk. A tanár viszont vállaltan limonádé, így egy negyvenperces epizód alatt lerendezhetővé válik, amint egy tizenhat éves fiú szembesül vele: örökbe fogadták. Kétségbeesve a jó fej tanárhoz menekül, majd őt az eredeti anyja után küldi, akinek a nevét természetesen két perc alatt kiadták a gyámhivatalban. Nagy Ervin karaktere fel is keresi a nőt, aki nem kíváncsi a fiúra, szemben az örökbe fogadó szülőkkel, akikkel így a rész végére újra szent a béke. Mindezt – írjuk le még egyszer – nem egészen negyven perc leforgása alatt, bármiféle valódi érzelem kiváltása nélkül.

Közben jut idő a közeg bemutatására is. Kiderül, ez az iskola ugyanabban az alternatív valóságban létezik, mint a Holnap talié. Az időnként felugró messengerablakokból például megtudható, ezek a diákok is így kommunikálnak egymással: „na, mondom a tutit, Szilárd bá bezsákolt az új magyartanárnak”. Az Apám beájulna óta rendületlenül hiszik a magyar forgatókönyvesek és írók, hogy a fiatalok így beszélnek egymás közt. Továbbá órán, ha rákérdeznek az energiamegmaradás törvényére, vicceskedve benyögik: „szex, az engem mindig feltölt”. Hahaha.

A tanár éppúgy nem Magyarországon játszódhat, ahogy a Holnap tali sem. Legalábbis erre következtethetünk abból, hogy a frissen randira hívott doktornő kérdésére, miszerint miért e szakmát választotta, Nagy Ervin tanára azt feleli: „jó a fizu, és hosszú a nyári szünet”. És ezt még csak nem is viccnek szánta.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.