Rácz Gábor szerint érdemes megnézni, hogy a nagy produkciók, mint például Attenborough filmjei hány operatőrrel készülnek. Van, amelyik csaknem harminccal. Ők szétszélednek a világban, elkészítik a felvételeiket, majd az eredmény ismeretében a rendező eldönti, hogy mely helyszínek kerüljenek bele a filmbe. Ekkora stáb foglalkoztatására nemcsak Magyarország, de más kisebb országok televízióinak sincsen lehetőségük.
– Előfordult, hogy úszó szarvasokról szerettünk volna felvételeket készíteni. Megkérdeztük a szakembereket, hol lehet erre lehetőségünk. Ők annyit mondtak, hogy valahol a Kis-Dunán. A Kis-Duna több tíz kilométer hosszan nyúlik el, nekünk pedig fogalmunk sem lehetett róla, hogy melyik részén szoktak átkelni a szarvasok. Nem tehettünk mást, mint addig kerestük őket, amíg valahol rájuk nem bukkantunk. Persze abban sem lehettünk biztosak, hogy épp olyan körülmények között találjuk meg őket, amilyenek lehetővé teszik, hogy az akkori eszközeinkkel le tudjuk filmezni őket – emlékszik vissza Rácz Gábor. Nem véletlen, hogy a tizenkét rész elkészítéséhez öt évre volt szükség.
Mit is nyújthat a mai nézőknek egy több mint harminc éve készült természetfilm, amelyet ráadásul nem is a világ valamelyik egzotikus szegletében forgattak, hanem itthon, a gemenci, a zempléni, a gyulaji, a budai, a pilisi és a nagykunsági erdőkben? Azoknak a felnőtteknek, akik gyerekként ezeken a képkockákon találkoztak először a csíkos vadmalacokkal, igenis sokat. A Planeth Earth-szel ellentétben a Tizenkét hónap az erdőn nem a bennfentesség élményét kínálja nézőinek, inkább olyan érzést kelt, mintha egy kellemes sétán vennénk részt egy, a természetet jól ismerő erdész kíséretében, aki Mécs Károly hangján mesél nekünk az erdő lakóiról.
Megtudhatjuk, hogy miért váltották fel egy-két emberöltő alatt az alföldi tölgyrengetegeket a főképp akácból álló erdőségek. Miért nem örülnek a gazdák, ha vaddisznóval lép félre a kocájuk? Bepillantást nyerhetünk az erdőgazdálkodás alapjaiba, és rácsodálkozhatunk a bemutatott területek élővilágának gazdagságára is. Ez a kép egyébként kissé csalóka, a felvételek ugyanis nem az átlagos magyar erdőt mutatják be, hanem azokat az intenzíven vadasított területeket, amelyek korábban arra szolgáltak, hogy Kádár János és más pártvezetők ott élhessék ki a vadászszenvedélyüket.
