– Megértettük egymást? Sokak emlékezetében megragadt ez a még 2007 elején Orbán Viktornak címzett kijelentése. Miért érezte akkor, hogy nem hagyhatja szó nélkül Orbán Viktor felszólalását?
– Nézze, Orbán engem megszólított, amikor beszédében kiemelte, jó, hogy itt van az orosz nagykövet. Ezután nem volt más lehetőségem, mint valamiképpen reagálni. Két választásom maradt. Az egyik, hogy kivonulok a beszéde közben, de ezzel elvágom a kapcsolatokat, s nem tudok az ellenzék vezérével találkozni. A másik, hogy nyugodtabb keretek közé tereljem a vitát. Ezt tettem, s egy kicsit vicceltem.
– Ehhez képest elég nagy botrány kerekedett belőle.
– De utána nem volt harag, pedig a Fidesz akkor meglehetősen oroszellenes politikát vitt. Az én szememben ez nem magyar, hanem magyar nyelvre lefordított amerikai politika volt. Ezt persze akkor nem mondhattam ki, így a felszólalásomban is azt hangsúlyoztam, hogy ami az energiapolitikában zajlik, az nem ellenkezik a magyar érdekekkel. Ezzel nyitva hagytam az ajtót a kapcsolatok folytatására. S a Fidesz több politikusával ezután is beszéltem. Jelezték, hogy a Fidesz nem orosz-, hanem Gyurcsány-ellenes.
– Nagyot fordult a világ. Azt mondta, hogy akkor Amerika beszélt Orbánból, míg most azt tartják sokan, hogy a miniszterelnök Putyin magyar hangja. Mivel magyarázza ezt a fordulatot?
– Tulajdonképpen nem is nagyon beszélhetünk fordulatról.
– Tényleg?
– Igen. Az ülés helye, a betöltött politikai szerep határozza meg a tudatot. Orbán pedig igazi politikus. Szidják jobbról is, meg balról is, de nem mondhatják, hogy nincs benne felelősségérzet. S kormányon más a felelősség, mint ellenzékben. Mikor a külügyminiszter Magyarország alapvető érdekének nevezi, hogy jó legyen a viszony Oroszország és a Nyugat között, akkor az ország érdekeiből kiinduló külpolitikai hagyományhoz igazodik. Ez az érdek a mozgástér növelése mellett azt diktálja, hogy Budapest ne váljon a nagyok játékszerévé. Ezt fontosnak tartották a hetvenes-nyolcvanas években is. De ugyanezt tartotta szem előtt Antall, majd Horn is. Pedig a kilencvenes években nem volt könnyű az orosz kapcsolatot építeni. Az első Orbán-kormány kilóg e sorból, de ez inkább a tapasztalatlansággal, az útkereséssel magyarázható. Ezután jött Medgyessy nyitása Moszkva felé, majd Gyurcsány. Ezt én is sikerként éltem meg, mert a rendszerváltás után akkor alakultak a legjobban a kétoldalú kapcsolatok.