Csou Csujsuj, a víz alatti kulturális örökségekkel foglalkozó hivatal illetékese szerint az elmúlt két hónapban felszínre hozott több mint száz lelet alapján a szakemberek megerősítették, hogy a néhai Pejjang flotta négy hajójának egyikét, a Csejüan nevű cirkálót rejti a hullámsír. A szakember szerint a hajó nevének karaktereit fedezték fel egy porcelántányéron.Csou szerint a Csejüant és testvérhajóját, a Csingjüant egy brit vállalat tervezte és gyártotta, speciális terítékkel is felszerelte őket. A Csingjüanról származó tányérok egyikén ugyanolyan betűtípussal készített feliratot találtak, mint amilyet a másik cirkáló egy porcelánján.Az ötven méter hosszú, sértetlen hajótestet a parttól nagyjából 18,5 kilométerre fedezték fel tavaly, amikor az északkelet-kínai Tantung város kikötőjének építkezéséhez végeztek feltáró munkálatokat. Az akkor Tantung 1-nek elnevezett lelet belseje súlyosan roncsolódott.A Csing-dinasztia császári flottájához tartozó 1600 tonnás csatahajó társaival együtt tengeri ütközetben süllyedt el a Sárga-tengeren 1894. szeptember 17-én.A kínai történészek szerint az elveszített hajók a korabeli Kína legmodernebbjei voltak. Nagyobbak voltak és jobban fel voltak fegyverezve, mint a japánok, de lassabban haladtak náluk, és nem volt elegendő lövedékük. A történelmi dokumentumok szerint a Csejüan kapitánya, Teng Si-csang nem volt hajlandó elhagyni súlyosan sérült, lángba borult, süllyedő hajóját.
Ez a hajó süllyedt el az első kínai–japán háborúban
A hajó nevének karaktereit fedezték fel egy porcelántányéron.
2015. 09. 29. 23:33
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!