A gyilkos grófnő és az offshore-dáma

Mit érdemes tudni a Panama-iratok újabb magyar származású érintettjeiről?

1905-ben járunk, a választásokat követően belpolitikai válsággal küzdő Magyarországon. Erről Mikszáth Kálmán így írt T. Chaos című cikkében: „Angyalok eolhárfán éneklik fülébe, hogy milyen szerencséje volt ennek az 1905-iki országgyűlésnek, mely ma adja magáról az első életjelt. Hogy majdnem törvénytelen lett (mert az ex-lexben fogantatott), hogy majdnem csonka lett (mert egy pár vármegye protestált, s kis híja, hogy meg nem tagadta a képviselőküldést), de szülés közben szerencsére úgy pottyant ki, hogy a nemzeti akarat hótiszta kifejezője.”

Ekkor érkezett Magyarországra a harmincéves német Heinrich Thyssen, aki vegyészetet és filozófiát tanult korábban Heidelbergben és Londonban. Könnyen ismerkedhetett – ezt az mutatja, hogy 1906. január 4-én már házasodott is. Bornemisza Gábor báró – I. Ferenc József osztrák császár és magyar király kincstárnoka – lányát, Kászoni és Impérfalvai Bornemisza Margit bárónőt vette feleségül. Bornemisza báró felesége egy angol-amerikai nő volt (akinek távoli rokona maga John Kerry amerikai külügyminiszter), ám a házaspárnak nem született fiúgyermeke. Így a királyi kincstárnok 1907. június 22-én adoptálta Heinrich Thyssent is – így lányának férje a fia is lett egyben –, aki maga is a bárói cím birtokosa lett és Kászoni és Impérfalvai Thyssen-Bornemisza Heinrich Freiherr báróként tengette tovább napjait.

Még hogy tengette! A rohonci kastélyban éltek feleségével és később megszületett gyermekeikkel az első világháború végéig és a Tanácsköztársaság időszakáig. Na de kik voltak ezek a gyermekek? István fiuk 1907-ben született, kétszer házasodott (egyszer Texas államban, aztán Budapesten), végül 1981-ben hunyt el New Yorkban. Margit lányuk 1911-ben született, róla kicsit később mesélünk bővebben. Gabriella lányuk 1915-ben született és egy holland nemessel házasodott, állítólag még most is él. Negyedik gyermekük már nem Rohoncon látta meg a napvilágot, mert időközben a család Hollandiába emigrált. A Scheveningenben született Hans Heinrich igazi világpolgárként élt, de mielőtt őt is megismernénk, térjünk vissza egy kicsit nővérére, Margitra.

Thyssen-Bornemisza Margit 1933-ban házasodott a svájci Gandriában, a Batthyány-család sarja, Iván vette feleségül. Margit ezt követően visszaköltözött a Thyssen-Bornemiszák rohonci birtokára, ahol 1945. március 24-én partit rendezett. A mulatságra SS-tiszteket, Gestapo-vezetőket és Hitlerjugendeket, valamint helyi quislingereket, kollaboránsokat is meghívtak.

A parti azonban tömeggyilkosságba torkollott – ahogy azt David Litchtfield, a brit The Independent újságírója kiderítette 2007-ben. A rohonci birtokon ugyanis Franz Podezin helyi Gestapo-főnök ötlete nyomán máig nem teljesen tisztázott körülmények között megöltek kétszáz olyan magyar zsidót, akiket a kastély pincéiben szállásoltak el. Hogy miért voltak ott? A kőszegi kiürítés nyomán érkeztek a sáncásók pont 24-én a rohonci pályaudvarra, ahonnan egy 20-30 főt szállítani képes teherautóval vitték őket a kastélyhoz, ahol Podezin úgy határozott, hogy a munkaképteleneket megölik. Két nappal később ugyanitt vesztette életét Fenyő László költő, műfordító és irodalomkritikus – írta a Múlt-kor 2012-ben. Sok kutató kételkedik abban, hogy minden úgy történt-e, ahogy az egyébként a Thyssen-Bornemiszákról családportré miatt kutakodó Litchtfield megírta, szerintük az újságíró csak mendemondákat és áttételes információkat gyűjtött össze, ráadásul a tömeggyilkosság elrendelése nem a bulin, hanem már korábban történt.

Az azonban tény, hogy a halottakat 18 munkaszolgálatos temette el, akik közül 17-et másnap szintén megöltek. Az egyetlen túlélőt 1946-ban gyilkolták meg. A tömegsírt a szovjetek állítólag megtalálták a háború után, ám amikor rájöttek, hogy nincs benne szovjet halott, visszatemették. Podezin 1945-ben eltűnt, valószínűleg a grófnő segítségével. De hogy a mészárlásban milyen szerepe volt az 1989-ben elhunyt Margit grófnőnek, az máig tisztázatlan. Mindenesetre az események megihlették Elfriede Jelinek Nobel-díjas írónőt is, a Rechnitz (Rohonc német neve) – Az öldöklő angyal című darabja miatt támadtak is a Batthyányak, mert Jelinek a mészárlás tettesei közt ábrázolta Margit grófnőt – írta 2010-ben a Népszabadság. A lap szerint a Thyssen-Bornemiszák nácibarátsága megkérdőjelezhetetlen volt, németországi bányáikban és fegyvergyáraikban több tízezer zsidó kényszermunkást is dolgoztattak, sokukat halálukig.

„Magyarságuk mögé bújva akarták leplezni háborús üzelmeiket. »Magyarként« azt mondták, hogy ők nem felelősek azért, ami Németországban történt” – állította a lap.

Heinrich Thyssen maga is gyűjtött műkincseket, ám ebben fia, a Hollandiában született Hans Heinrich jobban teljesített. Miután apja elhunyt, övé lett a TBG (Thyssen-Bornemisza Group) Holdings nevű cégbirodalom, amellyel belecsöppent az olajbizniszbe, Rotterdam kikötőjének egy részét is megkaparintotta, ahogy óriási műkincsgyűjteményt is örökölt. Bele is vetette magát a műkincs-kereskedelembe: olyan festők képeit vásárolta meg, mint Goya, Degas, Mondrian vagy Picasso.

A műkincsek mellett a nőket szerette még nagyon: ötször is házasodott. Először egy osztrák hercegnőt vett el, akivel nyolc évig élt együtt és egy fiuk született, ma már ő a TBG Holdings vezetője. Hans Heinrich második alkalommal egy angol-indiai modellel házasodott össze, tőle két év után vált el – a nő kilenc évvel később, 35 éves korában öngyilkos lett.

Harmadik felesége egy új-zélandi modell volt – aki fotózott is –, kilenc évig éltek együtt, ezalatt két gyermekük született. Francesca hozzáment Habsburg Károlyhoz. De még ennél is érdekesebb, hogy 2010-ben Szőcs Géza akkori kultúráért felelős államtitkár felvetette a Műcsarnok vezetésére kiírt eredménytelen pályázatot követően, hogy akár Francesca von Habsburgot is fel lehetne kérni igazgatónak. „A kortárs képzőművészeti beágyazottságáról, műgyűjteményéről, művészeti alapítványáról ismert Francesca von Habsburg állítólag akár világhírű gyűjteménye Magyarországra telepítésére is kész lenne” – írta akkor az Index, megemlítve, hogy már 2005-ben is legyeskedett a Műcsarnok – ahol még mindig láthatja Steve McCurry kiállítását – körül. Végül nem ő került a Műcsarnok élére, az intézmény vezetésének sorsa viszont azóta is fordulatos. Hans Heinrich és az új-zélandi modell második gyermeke, Lorne filmproducerként dolgozott, majd a Thyssen Petroleum vezetője is lett – egyébként pedig áttért az iszlám hitre (azaz nem csak a Horthy-családban találni ilyen életutat).

Hans Heinrich negyedik felesége egy brazil bankár lánya volt, akivel 17 évig élt együtt és egy fiuk született. Az ötödik feleség különösen fontos, ugyanis a korábbi spanyol szépségkirálynő Carmen „Tita” Cerverát akkor vette el 1985-ben Hans Heinrich Thyssen-Bornemisza, amikor már 64 éves volt, felesége pedig 42. Így gyermekük nem született, de Hans Heinrich örökbe fogadta a nő egyetlen fiát, Alejandro Borját. A feleség egyébként 2007-ben – férje halála után öt évvel – adoptált két gyermeket, mindketten Thyssen-Bornemiszaként nevelkednek, pedig vér szerint közük sincs az egykori magyar bárókhoz.

A legismertebb Thyssen-Bornemisza igazi világfi volt: Hollandiában született, svájci állampolgár volt, magyar nemesi címmel rendelkezett, adóoptimalizálási célzattal Monacóban volt bejelentett lakcíme, de brit lakása is volt, mégis Spanyolországban élt. Német apa és magyar anya gyermekeként nevelkedett és ötször is házasodott, miközben műkincsekben utazott – micsoda sors! Ahogy közeledett a mecénás életének alkonya, Carmen az örökség megszerzése érdekében kijelentette, hogy Hans Heinrich elsőszülött fia, Georg Heinrich valójában nem főhősünktől származik. Igazi apja – Carmen szerint – Batthyány Iván, a „gyilkos grófnő” férje. Végül a család kiegyezett a mecénás halála előtt. Hans Heinrich hosszú és eseménydús élete 2002-ben ért véget, amikor Katalóniában elhunyt – műkincseit pedig a Thyssen-Bornemisza Múzeumban, Madridban lehet megtekinteni.

Carmen azért dobra vert néhány festményt az évek során, ügyeiről a magyar sajtóban is lehetett itt-ott olvasni. 2012-ben például 22,4 millió fontért adta el a Christie’s árverésén John Constable A zsilip című művét, 2013-ban pedig már egyszer belekeveredett a család egy offshore-botrányba. Az OffshoreLeaks során az Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciuma (ICIJ) – tudják, akiknek a Panama-iratok feldolgozásában is kulcsszerepe volt – olyan iratokra is rábukkant, amelyek azt bizonyították, hogy Carmen egy Cook-szigeteken bejegyzett offshore-cégen keresztül vásárolt műtárgyakat a Sotheby’s és a Christie’s árverésein. Ügyvédje akkor elismerte, hogy Carmen Thyssen-Bornemisza igénybe vett offshore cégeket adóelőnyhöz jutás érdekében. Ám csak azért, mert

„az adóparadicsomok »maximális rugalmasságot« kínálnak neki akkor, amikor a műtárgyak nemzetközi szállítására van szükség”

– írta az Átlátszó 2013-ban. 2015-ben is előkerült egy Thyssen-Bornemiszáékhoz köthető festménybotrány: akkor a 444 írt arról, hogy 1976-ban vásárolt Hans Heinrich egy festményt, amely a Thyssen-Bornemisza Múzeum 1992-es megnyitása óta csücsült Madridban. Camille Pissarro műve, a Rue Saint-Honoré, Apres-midi, Effet de Plui című alkotás 1939-ben cserélt gazdát, amikor egy zsidó család náci nyomásra kénytelen volt 360 dollárért megválni tőle. Ezt követően az ötvenes évek elején az USA-ban bukkant fel a kép, majd jött Hans Heinrich Thyssen-Bornemisza, akinek családjától évtizedek óta próbálja visszaszerezni a család a festményt.

Kísértetiesen hasonlít az ügy ahhoz, amelyről hétvégén beszámoltunk, és amelynek kísérősztorijaként kiderült az is, hogy a Panama-iratokban is szerepelnek Thyssen-Bornemiszáék (a család, amely „méltó” lett arra is, hogy a hírhedt összeesküvéselmélet-gyártó Drábik János a szabadkőműves Fekete Nemesség tagjai között említse). Alejandro Borja Thyssen – tudják, Hans Heinrich fogadott fia – jogi képviselője révén elismerte, hogy van offshore cége, de szerinte erről tudnak a spanyol hatóságok is.