Vallásról kommunikáltak az indiánok és a gyarmatosítók?

Egy karib-tengeri sziget barlangrendszerében talált rajzok erre engednek következtetni.

MTI
2016. 07. 20. 17:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A British Museum és a Leicesteri Egyetem kutatói által vezetett expedíció az elmúlt években több mint 70 barlangrendszert mért fel a Puerto Rico partjai közelében fekvő Mona-szigeten. A barlangok egyikében a bennszülöttek vallási ábrázolásai mellett megtalálták a korai európai gyarmatosítók feljegyzéseit is. A kutatócsoport az Antiquity tudományos lapban tette közzé az erről szóló tanulmányát.

A Kolumbusz Kristóf által 1494-ben feljegyzett sziget az Európából Amerikába vezető hajóút mentén, a 16. századi spanyol gyarmatosító törekvések színhelyénél fekszik, így az itt élő bennszülött közösségekre a kezdetektől hatottak az európai gyarmatosítók.

A kutatócsoport 2013 óta tanulmányozta a szigetet, amely a világ egyik barlangokkal leginkább szabdalt helyszínének számít. A tudósok több ezer bennszülöttek által használt motívumot dokumentáltak a barlangok bejárataitól jóval beljebb eső sötét üregekben. Mindezzel a sziget a karibi térség bennszülött vallási ikonográfiájának eddig ismert leggazdagabb gyűjteményét nyújtja – írja az Eurekalert tudományos hírportál.

A tanulmányban tárgyalt barlangrendszerben a bennszülöttek ábrázolásai mellett több mint harminc részben aláírással, dátumokkal és keresztény szimbólumokkal ellátott latin és spanyol nyelvű feljegyzést találtak a kutatók, akik szerint mindez nagyon ritka, személyes bepillantást nyújt a gyarmatosítás korai szakaszának kultúrák közötti vallási érintkezéseibe.

A több tudományágat felölelő megközelítések és az archeometriai vizsgálatok segítségével új értelmezések alakulhattak ki a gyarmatosításról, amely jóval árnyaltabb folyamat volt, mintsem, hogy egyszerűen leírható legyen az elnyomás és uralom fogalmaival, valamint a bennszülöttek kihalásával – hangsúlyozta Alice Samson, a Leicesteri Egyetem kutatója.

Jago Cooper a British Museumtól hozzátette: a lelőhely nem csupán betekintést nyújt az Amerikába érkező európaiak és a bennszülöttek első személyes találkozásaiba, hanem segít megérteni a modern amerikai kulturális identitás gyökereit is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.