Szenzációs leletre bukkantak a régészek Aquincumban

Figurális bronzalakokkal gazdagon díszített, 1700 éves négykerekű luxuskocsi maradványait tárták fel.

MTI
2017. 06. 22. 10:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A régész kiemelte: a kocsi és a fogatos lovak a túlvilági utazás kellékeként kerültek a sírgödörbe, a helyi kelta őslakosság hitvilága szerint ugyanis a halott lelke hosszú utat bejárva jutott a túlvilágra. A helyi eraviszkusz törzs elitje által ápolt kocsis temetkezési szokásokra példák a 2002-es budaörsi és 2012-es sárisápi sírleletek, utóbbinál a lovak mellett négy darab vadászkutyát is leöltek a temetési szertartás során.

Vass Lóránt, az ásatás vezető régésze elmondta, hogy az örökségvédelmi előírások értelmében végeztek teljes körű megelőző feltárást a strandfürdő fejlesztési beruházásra kijelölt területén. Korábban nem voltak régészeti feltárások a területen, amely a sorozatos építkezések alatt teljesen átalakult, csökkentve az esélyét a leletek előkerülésének.

A feltárás előrehaladtával először vaskori leletekre, majd egy, már az ókorban is megbolygatott római kori gyermeksírra bukkantak. Mivel ötszáz méteren belül fennmaradtak egy római kori villa maradványai, sejtették, hogy további leletek kerülhetnek elő a területen. Nem sokkal később a közelben meg is találták a kocsis temetkezést rejtő sírgödröt – idézte fel Vass Lóránt. A régészek szerint egyelőre nincs bizonyítva, de elképzelhető, hogy a kifosztott gyermeksír és a kocsis temetkezés közvetlen kapcsolatban áll egymással.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.