Adatbázisban mutatja be a kommunista állampárt megyei funkcionáriusait a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) közös projektjében. – közölte utóbbi szervezet csütörtökön az MTI-vel.
A NEB az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében ismertette: Párt-Állam-Párt címmel a két intézmény olyan internetes felületet hoz létre, amely összegyűjti és közreadja a kommunista állampárt – Magyar Dolgozók Pártja (MDP), majd Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) – helyi párttitkárainak és vezetőinek nevét, karriertörténetét.
Az adattár négyezer állampárti funkcionáriusra, a kommunista diktatúra időszakának helyi pártpolitikusaira, a megyei pártelit legfontosabb tisztségeit betöltő emberekre, karrierjük fontosabb állomásaira, egyebek között pártfunkciójukra, munkahelyükre, munkakörükre, előléptetésükre, kitüntetéseikre, illetve pártbüntetéseikre vonatkozó adatokat tartalmaz.
Közölték: elvégezték az egész országot felölelő levéltári alapkutatásokat, most kezdődik az információk adatbázisba rendezése, feltöltése a honlapra. Az adatok a paap.hu címen lesznek elérhetők júniusban, ezzel is emlékeztetve a kommunista diktatúra kiépülésének egyik utolsó, szimbolikus állomására a Rákosi Mátyás vezette Magyar Dolgozók Pártja megalakításának hetvenedik évfordulóján.
A NEB 2016-ban az 1956-os forradalom elfojtásában és a megtorlásban részt vevő kommunista vezetőkről közölt adatbázist, valamint az 1956 utáni megtorlás szolgálatában álló bírák, ügyészek és karhatalmi vezetők életútjait tette közzé.