Az elmúlt néhány napban újra és újra előkerült az a támadás a Fidesszel szemben, miszerint a kormánypártnak nincs programja. Ez a megállapítás viszont egyszerűen nem állja meg a helyét. A Fidesznek 2010-ben is volt programja, a Nemzeti Ügyek Politikája, és van programja 2014-ben is. Program alatt ugyanis nem választási ígérethalmazt kell érteni, mint ami például az MSZP–Együtt–DK–PM–MLP nyolc pontja.
A választási programok funkcióját érti teljesen félre az, aki a kormánypárti ígérethalmaz hiányát kéri most számon. Az ilyen dokumentumok feladata éppen az, hogy célkitűzéseket fogalmazzanak meg, bemutassák, hogy kormányra kerülés esetén milyen elvek mentén dolgozna egy politikai erő. Röviden: egy párt által alkotott jövőképet kell vázolniuk, nem pedig számos esetben felelőtlen és megvalósíthatatlan ígéretek sokaságát.
A bírálók szerint a Nemzeti Ügyek Politikája – melyet az Országgyűlés kormányprogramként is elfogadott 2010-ben – csak általánosságokat tartalmaz, konkrétumok nélkül. Ugyanakkor a választási program egy átfogó, és sok tekintetben ma is érvényes stratégiai keretet adott, és ad a kormányzásnak. A Nézőpont Intézet elemzéseiből kiderült, hogy a sarkalatos pontok mellett számos konkrét célkitűzés is szerepel a dokumentumban, melyek teljesülése mérhető.
Az eltelt négy év során a kormány következetesen kitartott e prioritások mellett, nem tért le a megkezdett útról. Ennél fogva biztosan tudható, hogy ha ismét Orbán Viktor alakíthat kormányt, akkor milyen elvek mentén folytatja munkáját: többek között tovább kell támogatni a családokat, erősíteni a kis- és középvállalkozások szerepét, bővíteni kell a foglalkoztatottságot és fenntartható költségvetési politikát kell folytatni. Mi ez, ha nem egy konkrét program?