Schmid Julia elmondta, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság bő egy hete e-mailben értesítette a „fejleményekről”.
„Azt írták, Tokióba szállítanak nekem egy adagot, majd szombaton felkerestek a MOB képviselői a hotelban. Bíztam benne, hogy hallgatnak rám, az észérvekre, de azt a választ kaptam, vagy elfogadom most a vakcinát, vagy mehetek haza. Nem én döntöttem úgy, hogy lemondok a szereplésről, kényszerhelyzetbe hoztak. Még mindig nem akarom elhinni, hogy összezúzták az olimpiai álmomat. Összetörtem, elveszettnek érzem magam. Egy olimpiai szereplés mögött valójában nem egy-két év munkája van. Én tíz esztendeje gyakorlatilag napi kétszer edzem a civil munkám mellett. Nagyon nehéz ezt megemészteni.”
A Blikk utal arra, hogy Ócsai Lajos, az ÁNTSZ korábbi járványügyi vezetője a lapnak elmondta, néhány héttel a nyári játékok előtt nincs értelme az oltásnak.
„Semmilyen védelmet nem nyújt az első adag arra az időre, amíg kint lesznek a sportolók. Ráadásul a vakcinának lehetnek mellékhatásai, amelyek a teljesítményre is kihathatnak, ilyen az izomfájdalom vagy a levertség” – nyilatkozta a szakember.


Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!