Az amerikai férfikosárlabda-válogatott örök esélyese az olimpiáknak, különösen 1992 óta, amikor először alkották NBA-sztárok a csapatot. A barcelonai aranyérmes együttest teljes joggal nevezték álomcsapatnak, azaz Dream Teamnek, a név pedig szinte állandó jelzővé vált. Ezúttal azonban – egyelőre – szó sincs álomszerű teljesítményről: Kevin Duranték 83-76-os vereséget szenvedtek első tokiói meccsükön Franciaországtól.
Francia bravúr, álomcsapat helyett rémálom a rajton
Franciaország 83-76-ra legyőzte az Egyesült Államok csapatát a tokiói olimpia férfikosárlabda-tornájának első fordulójában.

Intő jel akadt bőven. A legutóbbi, 2019-es világbajnokságon a csapat története legrosszabb szereplését mutatta be, hetedik lett az Egyesült Államok, a negyeddöntőben éppen Franciaországtól kapott ki. Elhúzódott az NBA-szezon, az amerikai keretből hárman – Devin Booker, Jrue Holiday, Khris Middleton – négy nappal ezelőtt fejezték be a bajnoki döntőt. A válogatott a felkészülési időszakot két kínos vereséggel kezdte, utána viszont jött két győzelem, és úgy tűnt, összeáll a játék.
A franciák azonban ismét kibabráltak Gregg Popovich csapatával. Az amerikai kezdés nem volt rossz, az első két játékrészt szorosan, de megnyerte a csapat, a harmadik negyed elején tíz ponttal is vezettek Duranték. A játékrész végén viszont már 62-56 volt az állás a franciák javára. Nem volt még vége az izgalmaknak, az amerikaiak fordítottak, az utolsó három és fél percben viszont mindössze két pontot szereztek, így Franciaország kerekedett felül.
Pontszerzésben a Boston Celtics francia játékosa, Evan Fournier (28) vitte a prímet, az amerikaiak közül senki sem jutott el húsz egységig. A kétpontosok hatékonyságában nagy különbség volt a két csapat között: a franciák hatvan, az amerikaiak viszont mindössze 41 százalékkal dobtak a triplavonalon belülről.
Az öt NBA-játékost felvonultató franciák számára nagy önbizalomlöketet adhat ez a győzelem, az amerikai csapat semmiképpen sem verhetetlen Tokióban. Az amerikaiak a papíron gyengébb Csehország és Irán ellen javíthatnak. A három csoportból az első két helyezettek mellett a két legjobb csoportharmadik is továbbjut, a lényeg a negyeddöntőktől kezdődik. De történelmi tény, hogy az amerikaiak eddig nem nyertek úgy olimpiát férfikosárlabdában, ha bármelyik meccsüket elveszítették.
Tokiói olimpia, a férfikosárlabda-torna vasárnapi eredményei
A csoport: Franciaország–Egyesült Államok 83-76, Csehország–Irán 84-78
B csoport: Olaszország–Németország 92-82, Ausztrália–Nigéria 84-67
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Fél nap után találtak csak rá az 51-es úton, Sükösd közelében történt halálos baleset áldozatára

Nem várt bonyodalmak a pápaválasztás körül

3 csillagjegy életét teljesen megváltoztatja az április végi Újhold

Az Európai Unió biztosa olyat mondott, amitől minden Kárpátalján élő magyarnak leesik az álla

Májusi pénzhoroszkóp: ennek a 4 csillagjegynek pénz üti a markát

Vezércikk – Magyar Péter szerint szexvideókkal akarják lejáratni + videó

Bellingham felháborító tette után a távozását követelik a Real Madridnál

9 élelmiszer, ami csökkentheti a vércukor szintjét

Botrányos koncert: Krúbi nagyon durván beárazta magát az Orbán-ellenes kirohanásával

Dembélé a Liverpool után az Arsenalt is elintézte – a PSG került közelebb a BL-döntőhöz

Visszalépett Becciu bíboros, mégsem vesz részt a pápaválasztáson

Szoboszlai haragosa miatt a Real Madrid most kénytelen négymillió eurót fizetni!