Nem feledkezhetünk meg a hétpróbázó Krizsán Xéniáról sem, aki az idei fedett pályás Európa-bajnokságon harmadik lett, és nagyszerű formát mutat. A patinás götzisi versenyen megdöntötte a saját országos rekordját, ráadásul a világ idei legjobb eredményével nyert, így a rangsor negyedik helyéről várja az olimpiát. Tehát papíron ő is éremesélyes, amihez egy nagy hajrára is szükség lehet: Krizsán fő erőssége az utolsó versenyszám, a 800 méteres síkfutás, amelyben nemegyszer legyőzte a komplett mezőnyt.
A százesztendős Keleti Ágnes volt az olimpiai felvezetők egyik ismert arca a nemzetközi sajtóban, s a magyar tornászlegenda örömére szolgálhat, hogy van kiért szorítani szeretett sportágában. Kovács Zsófia tavaly történelmet írt azzal, hogy a törökországi Eb-n ugrásban és felemás korláton is győzött. Ezzel ő lett az első nő a hazai tornasportban, aki kétszeres Európa-bajnoknak vallhatja magát, ami azzal együtt is nagy szó, hogy tartalékos volt a mezőny, hiszen a legjobbak közül az oroszok, a franciák, az olaszok és a hollandok sem indultak a viadalon a koronavírus-járvány miatt. Az olimpián az egyéni összetett nyilvánvalóan az amerikaiak csillagáról, Simone Bilesról szól majd, akit szinte képtelenség túlragyogni, de bízhatunk benne, hogy egy kis fénysugár Kovács Zsófiára is vetülhet majd.
Enyém a kvóta, tiéd a kvóta
Voltak nyertesei annak, hogy a koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztották a tokiói olimpiát. Az extra idő tagadhatatlanul jól jött az első számú női asztaliteniszezőnknek, Póta Georginának, aki tavaly nem indulhatott volna a játékokon, mert a szülési szabadságát töltötte. Így 2020 januárjában nélküle szerzett kvótát Portugáliában a házigazdákat legyőző női csapat. Pergel Szandra, Madarász Dóra és Fazekas Mária tette azért volt különleges, mert korábban sosem szerepelt a női válogatott a csapatversenyben az olimpiákon. Póta visszatérésével azonban a 45 évesen kvótaszerző Fazekas Mária tartalékká lett lefokozva Tokióban. A női válogatott az Eb-ken sokszor a dobogó közelében szerepelt, 2019-ben bronzérmesek voltak a lányok, Pótának pedig összesen öt Eb-dobogója van csapatban, közte egy első helyezés még 2007-ből.
Babos Tímea sérülés miatti visszalépése után a párostársa, Jani Réka sem utazhatott Tokióba, így Fucsovics Márton maradt az egyetlen magyar teniszező az olimpiai mezőnyben. Az ő esetében viszont akár meglepetést is szimatolhattunk a közelmúltbeli teljesítménye alapján. Pályafutása során először a negyeddöntőig jutott egy Grand Slam-tornán július elején, amikor Wimledonban a későbbi győztes és világelső Novak Djokovics állította meg őt. Mint a tegnapi sorsoláson kiderült, a szerb klasszissal az olimpián az elődöntőben kerülhetne szembe Fucsovics, akinek azonban már az első fordulóban sem lesz könnyű dolga.

Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!