Riói bronzérmesünk akkor sem szomorkodik, ha most utolsó lesz

„Számomra most az volt a legfontosabb, hogy újra olimpiai résztvevő lehessek.”

Nem kifogásokat keres és azok mögé bújva magyarázza már előre a bizonyítványát a Rióban bravúrral bronzérmet nyert Márton Anita, sokkal inkább az őszinteségére és a tárgyilagosságára utal, ahogy a 32 esztendős súlylökőnő nyilatkozik a tokiói esélyeiről.

– Számomra most az volt a legfontosabb, hogy újra olimpiai résztvevő lehessek, megmutassam a világnak, hogy fél évvel a kislányom világra jövetele után is készen állok a megmérettetésre. A szokásosnál sokkal rövidebb felkészülésből igyekszem Tokióban kihozni magamból a lehető legtöbbet, a helyezésem viszont nem csupán az akaratomon és az összpontosításomon fog múlni. Egyetlen hazai versennyel, az országos bajnoksággal a hátam mögött, és még az akklimatizáció ideális lehetőségéről is lemondva terveztem meg a tokiói tartózkodásomat, mert mielőbb szeretném újra magamhoz ölelni a mi kis Lucánkat. Legkevesebb hat olyan ellenfelet számolok, akinek a megelőzésére ezúttal nincs esélyem, de küzdeni fogok azért, hogy a döntőbe jussak és ott 18 méter körüli dobásokkal legalább emlékeztetni tudjak a legszebb napjaimra – nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak Márton Anita, aki öt évvel ezelőtt példás formaidőzítéssel 19,87 méteres dobással biztosította be az olimpiai harmadik helyét.

Márton Anitának kedden este és még szerdán, a Tokióba indulásuk napján is edzést fog tartani Eperjesi László, a mestere, amiből csak arra lehet következtetni, hogy a formába hozás és a feladatra hangolódás egyetlen lehetőségéről sem szeretnének lemondani.

– Igyekeztem minden eshetőségre felkészíteni magamat. Nemcsak testben, hanem lélekeben is erősnek érzem magamat. Abból indulok ki, hogy az olimpia egy csodálatos ajándék a számomra, mert sok nehézséget leküzdve elindulhatok Tokióba. Az elmúlt napokban a három-három dobásból álló, olimpiára hangoló sorozataim 95 százalékban azt mutatták, hogy napról napra jobb a teljesítményem. Nehéz kimondani, de ezek után akkor sem fogom lógatni az orromat és a visszavonulásra gondolni, ha a 32-es mezőny végén végzek. Akkor is csak arra fogok gondolni, hogy pályafutásom legrövidebb és az eddigiekre még csak nem is hasonlító felkészülésem minden napján minden tőlem telhetőt beleadtam a munkába. Hozzám hasonlóan az edzőm is, aki becsülettel megküzdött azért, hogy a súlyos balesete után újra talpra állhasson és elkísérhessen Tokióba – hangsúlyozta a fedett pályán világbajnokságot is nyert súlylökőnő.

– Anitának már sok olyan, távoli országokban megrendezett Gyémánt Liga versenye volt, ahová közvetlenül a rajt előtt „esett be”, így még jól is jöhet ki abból, hogy most a megérkezésünk másnapján dobókörbe kell állnia a döntőbe jutásért – vette át a szót Eperjesi László. – Hatalmas a rutinja, annál is nagyobb a szíve, amikor minden tartalékát mozgósítania kell. Remélem, hogy ezek a kivételes erényei most is a javára lesznek – hangsúlyozta az olimpiai bronzérmes atlétanő mestere.