Idézzük csak föl, mit mondott Lőrincz Tamás! – Az a vágyam, hogy az olimpián mindketten érmet szerezzünk.
Az álom ezzel beteljesült. Azaz mégsem. Legyünk telhetetlenek. Két ezüst már zsebben, de lehetnek ebből még aranyak is!
Két jó testvér, két jó birkózó
– A meccs elején kicsit bealudtam, meglepett az egyiptomi, ezeket a fogásokat nem csinálta Tatán, de nyugodt maradtam, csináltam tovább, tudtam, hogy képes leszek pontot szerezni, fárasztottam és csak sikerült felőrölnöm – mondta Lőrincz Viktor higgadtan, kiegyensúlyozottan, mintha csak egy hazai csapatbajnokin nyert volna meccset az első fordulóban.
Ennek apropóján megkérdeztem tőle, fel tudja-e idézni Tamás londoni elődöntőjét, amely után a győzelmet talán túl ünnepelte, s emiatt érzelmileg nem volt képes kellőképpen ráhangolódni a döntőre.
– Érdekes, amit mond – gondolkozott el Lőrincz Viktor, de aztán nem adott igazat, legalábbis nem teljes mértékben. – Tamás nyilván nyerni akart, de a koreai ellenfele azon a napon talán verhetetlen volt.
Majd fölelevenítettük kettejük rögös útját Riótól Tokióig. Azt gondolnánk, a 2016-os olimpia után inkább Viktor szorult pátyolgatásra, de ő elárulta, nem így történt.
– Tamás abba akarta hagyni a birkózást, én győzködtem, szó se lehet róla, csinálni kell tovább. Talán ennyivel hozzájárultam ahhoz, hogy most újra döntőben birkózhat. Én meg tavaly voltam mélyponton. Súlyos térdsérüléssel kínlódtam meg is műtöttek, majd a Covid is megcibált. Tamás biztatott, támogatott mindennap, nagyon sokat segített abban, hogy visszanyerjem a formámat – mesélte közös történetüket.
Két jó birkózó. Két jó testvér. És még nincs vége a történetnek.
OLIMPIA
