Nagymamájának állít emléket alkotásaival a fiatal vizslási grafikus

Idén 66. alkalommal adták át a Derkovits Gyula festő és grafikus tiszteletére elnevezett képzőművészeti ösztöndíjakat. Az idei díjazottak között van a fiatal Nógrád megyei alkotó, Bánkúti Gergő is, aki művészeti pályája során első alkalommal kapta meg a komoly presztízzsel járó állami elismerést.

– Nemrég Derkovits-ösztöndíjat nyert, pályamunkáit pedig egy nagy múltú intézményben, a budapesti Műcsarnokban állították ki. Milyen hatással volt önre a kitüntetés?

– Nagy öröm és megtiszteltetés számomra, hogy a díjazottak között lehetek, mivel ez az elsőként kapható állami kitüntetés, amit egy fiatal művész megkaphat. Azt viszont sajnálom, hogy a jelenlegi helyzet miatt a kiállítás csak virtuálisan volt látogatható. Emiatt kerített furcsa érzés a hatalmába, hiszen megfoghatatlannak tűnik az egész. Valószínűleg minden valóságosabbnak bizonyult volna, ha személyesen is részt tudok venni a megnyitón, megnézni a többiek munkáit és persze megünnepelni, hogy ilyen módon is elismerték a munkámat.

– Mióta érdekli a művészet? Van, akitől eredeztethető a tehetsége?

– Nincs a családban más művész, viszont a dédnagyapám szeretett kéz­műveskedni. A művészetre lényegében gyermekkorom óta fogékony vagyok, hiszen már egészen kicsiként szenvedéllyel szerettem rajzolni, rengeteg időt töltöttem a rajzlap felett. Ebből fakadóan olyan általános és középiskolába jártam, ahol kiemelt volt a művészeti oktatás. Innen már egyenes út vezetett az akkor még Eszterházy Károly Főiskola képi ábrázolás-, később pedig a Magyar Képzőművészeti Egyetem festőszakára.

A Derkovits-ösztöndíjjal kitüntetett művészt számos gyermekkori élmény fűzi Vizsláshoz
Fotó: Beküldött fotó/nool.hu

– Mi az, ami legtöbbször inspirálja az alkotásait?

– Ahhoz, hogy a műveimből a lehető legtöbbet ki tudjam hozni, folyamatos fejlődésre és változásra van szükségem. Rengeteg ihletet merítettem már az utazásaimból és új helyek megismeréséből, de ugyanolyan nagy hatással van rám a szülőfalum, Vizslás is, amelyhez rengeteg emlék köt. Az alkotáshoz való hozzáállásomat javarészt a szimbólumok és az emlékezés befolyásolja. Nagymamámnak például nagyon sok szerepe volt a művészetemben: szőttesei, hímzései rengeteg alkotásomban megtalálhatók, melyekkel neki állítok emléket. Emellett érdeklődve szemlélem a világot, az embereket, a tárgyakat és mindig rátalálok valamire, ami éppen megfog. Ez lehet akár egy könyvben látott kép is, amit továbbgondolok, így az más értelmet nyer az alkotás folyamán.

– A festészeten kívül másfajta művészeti tevékenységet is folytat. Melyikben tud kiteljesedni igazán?

– Nyitott vagyok az alkotás sokféle módjának és technikáinak kísérletezésére a környezettől, a kontextustól és az adott lehetőségektől függően. A festészet és a rajzolás mellett a szobrászat is érdekel, amely a Derkó 2021 kiállításon két művemben is visszaköszön. A kerámiát nemrég ismertem meg és teljes újdonságként hatott rám, kíváncsivá tett, mit tudok kihozni belőle. Számomra ez is azt mutatja, hogy érdemes nyitottnak lenni és merni kell új dolgokat kipróbálni.

– Fiatal kora ellenére rengeteg díjat bezsebelt már és kiállítást tudhat a háta mögött. Van olyan közülük, amire a legbüszkébb?

– A Derkovits- mellett a Ludwig-ösztöndíj volt az egyik legemlékezetesebb, amelyre egy olyan installációval pályáztam, mely szintén nagymamám emlékét idézi meg. Az ösztöndíj nyerteseként eltölthettem egy hónapot Mexikóban, ami a személyiségfejlődésemre is jó hatással volt, hiszen egy másik kultúrához kellett alkalmazkodnom, ahol teljesen magamra voltam utalva.

– Számos országot felfedezett már. Van, ahol otthonra lelt?

– Lassan egy éve az auszt­riai Innsbruckban élek, de nem zárom ki a lehetőséget, hogy egyszer visszatérjek Magyarországra. Itt úgy érzem, megtaláltam a számításom, a szerencsém, több szempontból is. Egy művészeti ösztöndíjprogram keretein belül egyrészt egy hatalmas műhelyben dolgozhatok, másrészt a gyermekek miatt is szívesen maradnék, akiket itt különböző művészeti technikákra oktatok, együtt fedezve fel az alkotás újszerű módjait.

– Mennyire nehéz helytállni a szakmában külföldön?

– Csak a művészetből itt is nagyon nehéz megélni, ehhez szerencse és kitartás kell, erre nincs igazán recept. Ausztriában azt tapasztaltam, hogy az emberek fogékonyabbak a művészetek iránt, van rá igényük és megtehetik, hogy költsenek is rá.

– Jelenleg min dolgozik?

– Nagyon szeretném Az utolsó vacsorát egy kerámiaszoborban megformálni, hasonlóan korábbi műveimhez egy kis csavarral, humorral és iróniával, de mindenképpen Leonardo da Vinci híres festményéből kiindulva.

– Milyen tervei vannak a jövőre nézve?

– Az elmúlt időszakban az életem rövid idő alatt nagyon sokat változott, így most nem nagyon tudnék hosszabb távra tervezni, de mindenképpen művészettel szeretnék foglalkozni. Egyelőre utazás helyett egy kis stabilitásra vágyom, ezért egy ideig még biztosan Ausztriában maradok, folytatom a tevékenységemet és a gyerekekkel való közös alkotást.

A teljes, eredeti cikk IDE kattintva érhető el.