A népmeséken át vezetnek a székesfehérvári Sóstó ösvényei
A Digitális Vándor segítségével a Sóstó Természetvédelmi Területet bejárva ismerkedhetünk meg a tájjal.
A Digitális Vándor segítségével a Sóstó Természetvédelmi Területet bejárva ismerkedhetünk meg a tájjal.

Augusztus végén 19 külterületi és 3 belterületi buszváró öblének megújítása kezdődött el Szatymazon.

Balatonfüreden rendezték meg idén a hatnapos futás világkupa futamát. Az erőpróbát Tresó Gábor is vállalta.

Ifjú vadászokat is avattak szombaton a vadászok éjszakáján, zsúfolásig megtelt az Európa park.

A Salgótarjánban megrendezett XV. Nógrádi Megyenapon a Nógrád Megyei Értéktár Bizottság Nógrádikum díjat adományozott a szécsényi Forgách–Lipthay-kastély részére.

Lakossági fórumot tartottak hétfőn délután Székkutason, ahol szó esett a vírushelyzetről és a megvalósult, illetve aktuális fejlesztésekről is.

Látványos jet-ski show-val köszöntötték a kiskörei strand fejlődését, bemutatták a megújult Ring-a-tó Strandot, valamint a Tisza-tó Apartman Hotelt.

Határon túlról is érkeztek főzőcsapatok, így a résztvevők megismerhették egymás gasztronómiáját, megoszthatták egymással örömeiket, gondjaikat.

Tüzet oltottak, kerékpároztak, vetélkedtek. Játékos programokkal hívtál fel hétfőn az egri diákok figyelmét a biztonság fontosságára.

Pénteken este a Beatrice együttes nagy sikerű koncertjével kezdődött a hagyományos Őszi Fesztivál, majd szombaton folytatódtak a programok.

Sajtótájékoztatón jelentette be Prof. Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszer, Balaicz Zoltán polgármester és Vigh László országgyűlési képviselő a technikum teljes felújítását célzó projekt indulását.

A XXVI. Eger Civil Ünnepének fő eseménye az Érsekkertben zajlott szombaton.

Az esemény díszvendége volt Süli János miniszter, a térség országgyűlési képviselője.

A Maconkai Aranyalma Hagyományőrző Egyesület tagjai sokat tettek azért, hogy megőrizzék a régmúlt szellemi, kulturális és tárgyi értékeit – írja a Nógrád megyei hírportál, a nool.hu.

Az Irsai Olivér szőlőfajta szedésével a Mátrai borvidéken gyakorlatilag megkezdődött az idei szüret.

Ismét összefogott Ecsegfalva lakossága, ezúttal a Jézus Szíve templom belső felújításához fogtak hozzá.

Csütörtökön rendezte meg hagyományos őszi Mozdulj! elnevezésű sportvetélkedőjét a Nyugdíjasok Klubjainak Megyei Jogú Városi Szövetsége a Messzi István Sportcsarnokban.

Garai Péter a Balaton északi partján emelte ki a vízből a gigantikus uszonyost.

A látványtervek elkészültek, melyek szerint újabb, pazar kulturális helyszín alakul a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola jóvoltából.

Lakossági bejelentés alapján találtak rá a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai Dévaványa északi határrészén egy szögesdrótba gabalyodott, nagytestű bagolyra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.