Szólni kell még egy helyi közvélemény-kutatásról is, amelyik roppant sajnálatos módon azt hozta ki, hogy tíz pécsi lakosból hat ellenzi és mindössze négy támogatja a Pride-ot. Erről a pécsi Pride egyik kackiás bajszú szervezője ellentmondást nem tűrő hangon, kerek perec kijelentette, hogy a demokráciát meghaladta a progresszió, azaz véleménye szerint teljesen mindegy, mit gondol a többség, az igazság – ami náluk van – nem egyenlő a többség véleményével.
Ismerős gondolatok. A kommunisták is pont így vélekedtek. Régóta tudjuk, hogy az emberek csak akadályozzák a kommunizmus, pardon: a haladás kiteljesedését. Erre Steiner képes volt még egy lapáttal rátenni, ő úgy fogalmazott, hogy a tízből hat az majdnem öt, ami meg majdnem négy, tehát teljesen felesleges a többség véleményére hivatkozni, hiszen az úgyis meg fog egyszer csak változni.
A bámulatos meglátás szerint tehát 2002 és 2010 között az MSZP–SZDSZ-es többség valójában igazságtalan kisebbség volt. Ugye?
A lobbi meg az ellenzéki sajtó láthatóan rajta van az ügyön, rajtuk egészen biztosan nem fog múlni, ráadásul a nemzetközi, újmarxista baloldal is hasonlóan látja a kérdést; tök mindegy, mit gondolnak az emberek a családról meg a melegházasságról, úgyis ők, a progresszív liberálisok fognak dönteni. Egyelőre még csak szankciókkal harcolnak, de ki tudja, talán a nem is olyan távoli jövőben be is fognak vonulni, hogy egy kis szeretetre és toleranciára tanítsák Kelet-Európa elmaradott barbárjait, élükön a magyarokkal.
A kutatást egyébként az ellenzéki vezetésű pécsi önkormányzat rendelte meg. Ezt nevezik ugye öngólnak.
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
(A borítókép illusztráció. Forrás: Löffler Péter/Dunántúli Napló)




























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!