Az alábbi cikkecske elfogult lesz, ezt muszáj tisztáznunk mindjárt az elején.
Elfogult lesz, ugyanis Semjén Zsolt mégiscsak 1977 szeptembere óta a barátom, és mifelénk az ilyesmi súlyos dolog, fontos dolog, az ilyesminek következményei vannak. Például hogy soha nem áruljuk el egymást.
1977 az 48 évvel ezelőtt volt. És 48 év kötelez. Ilyenek ezek a negyvennyolcak.
S ha ezt tisztáztuk, fogjunk neki. Nézzük először Semjént, nem a barátomat, hanem a pártelnököt. Mi is van az ő háta mögött?
A Giczy által előbb szétszakított, majd teljesen tönkretett és lenullázott kereszténydemokrata pártot újjászervezte, visszavitte a parlamentbe, és immáron negyedszer, a Fidesszel pártszövetségben győztek kétharmaddal.
2010-ben ő írta a honosítási törvényt, ő volt a vezérszónok a parlamentben, majd e törvény alapján meg is valósult a magyarság közjogi értelemben vett újraegyesítése. Nem mellesleg Semjén Zsolt eddig 1 200 000 határon túli nemzettársunkat honosította. Talán nem véletlen, hogy a MÁÉRT-en még az ellenzékiek is a kormány „sikerágazatának” nevezték a nemzetpolitikát.
Egyházpolitikusként az ő nevéhez fűződik az egyházi iskolák államiakkal egyenlő finanszírozása. Ma az egyházi iskolák aránya az oktatásban közel 20 százalékra emelkedett.
A Kárpát-medencében felújítottak 3000 (igen, háromezer!) templomot, és épült 200 új templom is. Semjén előtt 10 nemzetiségi iskola működött, ma 100.
Nem mellesleg levezényelte az Eucharisztikus Kongresszust és Ferenc pápa magyarországi apostoli útját.
Őt gyalázza most Gaal Gergely. De kicsoda Gaal Gergely? Hát ez az…
Van szerencsém (szerencsétlenségem) még Solymárról ismerni. Már akkor azzal tűnt fel, hogy kétszer kellett bejönnie valahová, hogy egyszer se vegyék észre. Van ez a típus, nincs ezzel semmi baj, a baj akkor kezdődik, amikor mindez túlzott ambícióval párosul.
Gaal esetében a túlzott inkább beteges. És a beteges ambíció és szemérmetlen törtetés teljes tehetségtelenséggel és ürességgel párosulva szüli az árulót. (Lásd még M.P.) Amúgy Gaal minden lehetőséget megkapott. Ehhez képest egyetlen említésre méltó dolgot sem csinált egész életében.
Állást kapott – kegyelemből – Latorcai Csabánál. Mit gondolnak, mi volt a fő tevékenysége? Igen: a főnökét fúrta. Felajánlották neki – kegyelemből –, hogy legyen konzul. De közölte, hogy ő nagykövet akar lenni. Hát mi más, ugye. Esetleg még pontifex maximus…
Majd különböző pozíciókat kezdett követelni magának Semjén Zsolt pártelnöktől, aki – mert jó emberismerő – mindig elutasította.
Aztán az egyik elnökségi ülésen egy fiktív egyesületnek akart 50 millió forintot, a pénzt valójában a saját megélhetésére szánta. Ekkor lett először elküldve melegebb éghajlatra, méghozzá üvöltve. Azután egy darabig kussolt. Most pedig nagy hangon távozik, rágalmaz, vádaskodik, hazudozik.
Már biztosan sikálják neki a helyet a Tiszánál. Illetve, bocsánat, a tiszánál. Hol máshol?
Ezek tényleg mind ugyanolyanok. Illatos keszkenőt kell szorítania az embernek az orra alá, ha megjelennek valahol…
Ui.: Ne tévedjünk! Az írás első fele volt elfogult. Vállalom. A második fele unalmasan tényszerű. Azt is vállalom.
