Kétezertizenöt tavaszára már egyértelműen látszott, hogy sürgős válságkezelésre lesz szükség. Ennek pedig mi sem tehetett volna jobbat, mint egy valódi válság, méghozzá az elhúzódó fajtából. A migrációs krízis látszólag az ölébe pottyant a Fidesznek, de valójában a pártnak sok munkája van abban, hogy politikai szempontból képes volt ilyen sokat profitálni belőle. A határozott fellépéssel Orbán Viktornak sikerült újra magához ragadnia a kezdeményezést, amelyet érthető módon nem is szeretne egyhamar kiengedni a kezéből. Ahhoz azonban, hogy a politika óramutatója ne álljon vissza a válság előtti időszámításra – amikor brókerbotrányok, korrupciógyanús ügyek és rugalmasan változó alapterületű képviselői rezidenciák uralták a közbeszédet –, a gépezetet továbbra is magas fordulatszámon kell tartani. Úgy tűnik, a Fidesz le is vonta a történtekből a tanulságot: mivel a legkisebb kommunikációs megingás is megbosszulja magát, nem szabad alább adni a kampányüzemmódnál.
Erre utal többek között a kormányzati kommunikáció minisztériumi szintre emelése – vagyis a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda létrehozása –, a vég nélküli konzultációs, aláírásgyűjtési és „tájékoztatási” hullám, valamint az új kormánypárti médiumok hadrendbe állítása. S ha valaki mégis kételkedne benne, hogy a kampányidőszak gyakorlatilag megkezdődött, elég visszatekinteni a Fidesz decemberi kongresszusára. Hogy Orbán Viktor bejelentkezett a jobboldal 2018-as miniszterelnök-jelöltjeként, egészen más üzenettel bírt, mint amit még év elején hordozott volna. Immár nem a párt belső erőviszonyainak tisztázására, a kormányfő elsőségének megerősítésére szolgált: Orbán Viktor vezető szerepe ma ismét megkérdőjelezhetetlen. A korai gesztus inkább azt tette világossá mindenki számára, hogy ezúttal nem lesz lazítás, a 2018-as startpisztoly eldördült.
