Véget ért az Ünnepi Könyvhét és a 16. Gyermekkönyvnapok, az írott szó ünnepe és a magyar irodalom legnagyobb fiesztája. Ilyenkor kötelezően burjánzanak el a nyomtatott papírfelületeken és a képernyőkön az emelkedett szóvirágok, egyúttal kötelezően adja magát az esemény a komor fejlógatásra a Gutenberg-galaxis fényének (szerencsére nagyon lassú) kihunyása felett. Pedig egyfelől az elmúlt évek mutatói a megjelent és eladott könyvek számáról nagyon is virulens piacról árulkodnak, tehát (továbbra is) korai lenne temetni az olvasást és az olvasókat. Ahogy azt sem lehetne állítani, hogy a könyvkiadás ügye ne érné el időnként a szűkebb-tágabb közönség ingerküszöbét, bár ezzel kapcsolatban már faramucibb a helyzet. Mert azt ugyan naivság lenne elvárni (miért is, egyébként?), hogy a lila ködbe burkolózó kávéházi enteriőrökön és a bölcsészszemináriumok szellemi inkubátorain túl is közügy és beszédtéma legyen egy-egy kortárs magyar regény vagy verseskötet megjelenése, ám az mégiscsak lohasztó némiképp, hogy ma a politika rút árnya vetül rá, ha a könyvszakma vagy a könyvkiadás szóba kerül. A kormányzat időnkénti erőszakos beavatkozása a könyvpiac működésébe vagy éppen a nemrég alapított, pimaszul túltámogatott íróakadémia éppúgy visszatérő témái a magyar médianyilvánosságnak, mint a látványosan összeomló Alexandra ügye.
Ám irányítsuk figyelmünket egy másik könyvszakmai fejleményre vagy annak látványos hiányára. Kinek örömére, kinek bánatára, de úgy tűnik, az elektronikus könyv, közismertebb nevén az e-könyv piaca továbbra sem izmosodott meg látványosan nálunk. Ennek számos oka van és lehet a kiadók lassú reagálásától kezdve a nem éppen fogyasztócsábító forgalmazáson át a magyar olvasók konzervativizmusáig, ám az meglehetős biztonsággal kijelenthető, hogy egyelőre nem a digitális formátum lesz a jövőbeni magyar olvasókért aggódók mentsvára. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése 2016-os adataiból ugyanis kiderül, hogy míg a könyvpiac forgalma 2015-höz képest 2,3%-kal nőtt, elérve a közel 47 milliárd forintot, a nem hagyományos kiadványok mindössze 1,71%-át teszik ki ennek az összegnek, és ebbe beletartoznak a hangoskönyvek is. Így fennállhat a veszélye, hogy amennyiben az összkép nem változik jelentősen, a jövő e-könyves tartalmat fogyasztó olvasói, akik már eleve a digitális világba és az azt uraló ingyenesség kultúrájába születtek bele, alternatíva hiányában az illegális forrásokat részesítik előnyben. Ez pedig hosszú távon ténylegesen is megroppanthatja az amúgy sem szilárd lábakon álló, csekély vásárlóerejű és jelentős politikai nyomás alatt működő magyar könyvpiacot.
Mielőtt azonban végleg átadnánk magunknak a komor jövő feletti kesergésnek, inkább emlékezzünk meg a könyvhét kapcsán az utóbbi idők kellemes fejleményeiről. Egyes könyvkiadók ugyanis úgy újítják meg kínálatuk egy részét, hogy közben a magyar könyvkiadás legszebb hagyományait porolják le. Feltámadt például az utóbbi években az alacsonyabb áron forgalmazott, mondhatni tömegigényeket kielégítő zsebkönyv formátuma. Több könyves műhely kínál immár ezen a módon rendkívül ízléses köntösben ismert és kevésbé ismert szövegeket a szépirodalomtól a társadalomtudományig bezárólag. És akkor személyes kedvencemről, a szintén újraindított Tények és Tanúk sorozatról még nem is beszéltünk, amely hihetetlenül izgalmas visszaemlékezéseivel maga is főhajtás (az irodalomhoz erősen kötődő megszólalók személye miatt is) a magyar írott szó gazdag félmúltja előtt. Csak remélni lehet, hogy ötven év múlva, papíron vagy e-könyvön – a napi politikai fegyvercsörgés zaját már elfeledve vagy csak tanulságként említve –, de a máról és a mai magyar irodalomról is ilyen lelkesítő vallomásokat vehetnek kezükbe a jövő olvasói.
