Ismét apokaliptikus víziókról értesülhettünk a hétvégén, honnan máshonnan, mint a 888-ról: a világvégéről ezúttal egy Orbán János Dénes-nagyinterjú tudósított. Gondolhatnánk, a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány (KMTG) vezetőjének nincs oka panaszra, az eddig kapott több mint félmilliárdból jó ideig tudja majd vezényelni irodalmi forradalmát. Mint a beszélgetésből kiderült, OJD mégis frusztrált. „Oda jutottunk, hogy ha ma írsz egy verset, amiben bevallod az őszinte vágyadat, hogy meg akarsz dugni egy nőt, akkor te szexista vagy” – panaszolta a Magyar Idők rovatvezetője. Rejtély, a szexizmusbélyeg miért zavarná őt, de szerencsére nem hajlandó megtörni: egy korábbi Magyar Idők-cikkében például megírta már, hogy „csupa pajzán gondolat támad” benne Melania Trumpot látva. A költő-férfiember úgy látta továbbá, hogy a humor is kiveszőben van az irodalomból: „Ha humorizálni sem szabad, akkor felakaszthatjuk magunkat.” Az interjú készítője ezt azzal toldotta meg, hogy a humor haldoklik a világban, sőt, a píszínek köszönhetően megszűnik a szólásszabadság is. Komor, elkeserítő jóslatok.
Vasárnap délután már Ezt gondolja a vidékiekről a Momentum elnökségi tagja címmel olvashattuk a 888-on: Mécs János három évvel ezelőtt egy cikkben ironizált a budapesti–vidéki ellentéten. A szatirikus posztban a szerzőt a gurulós bőröndök idegesítették, és az, hogy a vidékről érkezők jobban ismerik nála a budapesti utcaneveket. „Az egyetem első évéig azt se tudtam, hogy hol van az Astoria, erre meg rottembíler (sic!) utca” – ironizált a szerző, akiről a 888 nem felejtette el közölni, hogy Mécs Imre fia. Az írást szemlézte az újabban az alt-right „legdögösebb” nőiről listákat gyártó Pesti Srácok is. „Nyilván a vidéki olvasóink is tréfásnak találták, hogy lebunkózták őket” – zárta cikkét az utóbbi portál. A Facebook-hozzászólások ezután a jól ismert tartományban mozogtak: menjen csak le Mécs vidékre, ott majd fizikailag fogják megtorolni rajta az írottakat.
Hogy a Habony-sajtó képtelen értelmezni egy humoros írást, nem meglepő: korábban már a német szatirikus, Jan Böhmermann willkommenskultur-paródiáját is migránspropagandának nézték. Azon sem lepődünk már meg, hogy a Mécs János írásán felháborodók szerint egy önironikus szöveg jobban sérti a vidékieket, mint az, hogy a nemtetszésüket pofonokkal kifejező ösztönlényeknek tartják őket. (Minket, elvégre jelen cikk szerzője veszprémi.) Az viszont már érdekesebb, hogy a politikailag korrekt világ végét ünneplő közeg miként ront neki egy általa értelmezni sem tudott írásnak, csak mert nem tartja elég píszínek.
Az újabban Donald Trump rajongótáborát erősítők eszerint mégis úgy gondolják: van, amivel nem lehet viccelni. Persze a szelektív érzékenység szintén nem újdonság, oda-vissza tapasztalhattuk már korábban is: kinek a cigányozás nem fér bele, kinek a határon túlizás. Az Egyesült Államokban is így van ez: ki a feketékkel szemben enged meg magának verbálisan többet, ki a lecsúszástól tartó republikánus szimpatizánsokat pécézi ki magának. Miközben sokan a politikai korrektség végét éltetik, nem tesznek mást, csak kiemelnek bizonyos rétegeket, akikkel nincsenek napi kapcsolatban, majd rajtuk köszörülik a nyelvüket. Vagy éppen saját frusztrációikat általánosítják, mint OJD, aki ezek szerint úgy érzi, már férfiúi vágyairól sem adhat számot versbe ágyazva.
Csakhogy a sértődés még hamisabb lesz, amikor hatalmi pozícióból történik. Joggal panaszolhatják sokan: a rendszer kibabrált velük, egyre nehezebb megélniük, s mindezek után még a jobb sorúak is élcelődnek rajtuk. Csakhogy ezt sokkal több joggal panaszolják fel a kinevetett vagy gyalázott kisebbségiek, mint a „gurulós bőröndösök” vagy a kormány kedvenc íróakadémiájának vezetője.
