A bentlakásos iskolák ügye ennél bonyolultabb. Aki a való életben találkozik, foglalkozik társadalmilag súlyosan leszakadt csoportokkal, tudja, hogy a felzárkózást, a pályára állítást egészen kis korban el kell(ene) kezdeni. Ez megint csak nem kizárólag cigánykérdés, bár ha a buta politikai korrektséget félretesszük, azt mindannyian jól tudjuk, hogy arányaiban jóval több roma tartozik ezekhez a csoportokhoz, mint nem roma. A bentlakásos sulik, avagy speciális kollégiumok ügye sokkal fontosabb annál, semhogy pártpolitikai meg ideológiai viták áldozatává váljon. Ez szakmai kérdés, létrehozásuk mellett rengeteg érv szól. Olyan családias, a gyerekeket kisebb csoportokban oktató-nevelő városi intézményekre kell gondolni, ahová a szülők is örömmel adják be gyermekeiket. Nyilván sokan nem fogják elengedni a családból őket, de sokan mások meg igen, ha azt látják, hogy az akár nyolc-tíz éves gyerekek ezekben a központokban szeretetet kapnak, és esélyhez jutnak a kiemelkedésre. Sok pénz, komoly szaktudás és nagy szív kell hozzá, de ezt a hálózatot igenis ki kellene építeni! A roma felsőoktatási kollégiumok rendszere már működik, még ha viszonylag szűk keretek között is, ám oda óhatatlanul jobb helyzetben lévő és már a középfokú iskolát maguk mögött tudó fiatalok juthatnak be, nem a legelesettebbek.
Mindennek alapja azonban az érdemi, építő diskurzus. Különösebben nem érdekelne, melyik politikus, publicista mit vág a másik fejéhez, ha nem tartanék attól, hogy a kétezres évek közepére jellemző, rengeteg kárt okozó polkorrekt világ visszatérhet. A Jobbik mindeddig a szélső pólust jelentette, amelytől a közép felé haladva kialakult valamilyen diszkurzív tér. Az ő cukisodásuk, középre sorolásuk közepette sem szabad hagyni, hogy az értelmezést, a problémafelvetést bármelyik politikai-ideológiai oldal kisajátítsa, és saját várát építse mások bajából. Az értelmes, építő és bátor viták lefolytatása legalább annyira fontos, mint a valódi rasszisták néven nevezése.
