Hargitay András: Katinka nem gép

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A világ harmadik legjobb úszóválogatottja a miénk, ez derült ki a kapitány számára Rióban.

MTI
2016. 08. 16. 18:29

A kapitány a 200 méter pillangó bronzérmesét, Kenderesi Tamást a jövő nagy reménységének nevezte: „Fantasztikus tehetség, akinek olyan a személyisége, hogy sohasem fogja agyonnyomni a tét. Óriási pályát futhat be az előttünk álló években.”

A szakvezető hozzátette, sajnos az öt legfőbb éremesélyes közül kettő, Gyurta Dániel és Verrasztó Dávid kiesett, és a „titkos” feltörekvők, Bernek Péter és Szilágyi Liliána sem tudta hozni azt, amit vártak tőlük.

„Az olimpiák előtt visszatérő panel a nyilatkozatokban, hogy nem is a helyezés számít elsősorban, hanem hogy megjavítsam az egyéni legjobbamat. E tekintetben önkritikusan meg kell állapítanunk, hogy ez csupán Hosszúnak, Kenderesinek, Kapásnak és Sztankovics Annának sikerült, ami édeskevés, hiszen mikor legyen a lehető legjobban felkészülve egy versenyző, ha nem az olimpián?”

A kapitány kiemelte, az ő gyenge szereplésük főként az előző egy év sikeres világversenyei – kazanyi vb, londoni Eb – után jelent negatív meglepetést.

„Függetlenül attól, hogy a legjobbjainknak köszönhetően Magyarország ott van a világelitben, meg kell találni az okokat, Cseh Laci miért nem tudta legalább azt nyújtani, amit májusban; Verrasztó Dávid is a dobogóért versenyzett volna a kazanyi idejével; Szilágyi Liliánának csak az előfutamon elért eredményét kellett volna megismételnie a középdöntőben; míg Bernek Péter volt már világ- és Európa-bajnok rövid pályán, mégis mintha megszeppentnek tűnne, amikor ötvenes medencében kell helytállnia” – mondta.

Ugyanakkor leszögezte: semmiképpen nem szabad leírni azokat, akik most gyengébben szerepeltek.

„Az, hogy jövőre Budapesten lesz a világbajnokság, mindenkinek azonnali, ráadásul soha vissza nem térő lehetőséget kínál a javításra; hiszen kell-e annál nagyobb motiváció, mint a sikeres szereplés – egyáltalán, a szereplés, a csapattagság kivívása – 15 ezer magyar szurkoló előtt?”

Hargitay szerint a budapesti vb-csapat kialakításánál két fő szempont játszik szerepet: „A csapat gerincét alkotó klasszisok tartsanak ki, kerüljenek ismét kiváló formába, illetve az új generáció képviselői nőjenek fel a feladathoz. Ha az előttünk álló egy évben Kenderesi Tamás például megtanul úgy fordulni, delfinezni, mint a legjobbak, akkor nem állandóan hátrányból kell nekivágnia a hosszoknak. Késely Ajna tizennégy és fél évesen szerepelt az olimpián, helytállt, bár neki elsőéves ifiként a junior-Eb volt az év fő eseménye, ahol négy aranyérmet szerzett.”

A kapitány végül jelezte, még zajlik ugyan az olimpia, de az uszodában állandóan szóval tartják a magyarokat – leginkább Gyárfás Tamás FINA-alelnököt –, hiszen mindenki a jövő évi vb-ről érdeklődik.

„Sőt már most vállon veregetnek, és mondják, nálatok biztos minden másképp lesz. Vagyis: jobb lesz. Kazany után nehezebb lett volna egy sikeres gigantikus úszóeseményt szervezni, Riót, az itteni körülményeket viszont nem lesz nehéz túlszárnyalni. Ráadásul a korábbi évek Európa-bajnokságainak tapasztalatai alapján mindenki meg van győződve arról, hogy tökéletes körülmények várják jövő nyáron. És az is tagadhatatlan, hogy többen azt is megjegyezték: ha valami igazi esélyt ad a 2024-es olimpiai pályázatnak, az a budapesti világbajnokság kiemelkedően sikeres megrendezése.”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.