Mindössze egy esztendőt kellett várni arra, hogy a lányok ötszáz párosban is diadalmaskodjanak. A minél több kvóta megszerzése érdekében a szövetség őket nevezte a milánói olimpiai pótkvalifikációs Európa-bajnokságra, amelyen zöldfülűként meg is nyerték az aranyérmet. A szigoráról híres Fábiánné Rozsnyói Katalin a győzelem ellenére is talált kivetnivalót a lányok sikerében, az olimpia esztendejében a csoport már ekkor ingatag lábakon állt: Douchev-Janics 2007-ben hagyta ott az edzőnőt, 2008 júniusában ugyanezt tette Kovács Katalin és a két fiatal versenyző, akik Sári Nándorral folytatták a felkészülést az olimpiára.
Kozák és Szabó a női négyesben kapott helyet, amellyel ezüstérmesek lettek, s bár olimpiai újoncként örülni kellett volna ennek az eredménynek, mindketten traumaként élték meg a második helyet.
A 2009-es idényre már Csipes Ferenc irányításával edzettek, s ebben az esztendőben, majd 2010-ben is megnyerte a világbajnoki aranyérmet a Szabó, Kozák páros 500 méteren. Nemcsak azért alkottak már azokban az időkben is tökéletes egységet, mert gyerekkoruk óta együtt edzettek, hanem azért is, mert az evezési stílusuk a legjobban illeszkedett egymáshoz. A pekingi olimpia után Szabó Gabi mélypontról jött vissza, s nagy erőt adott neki, hogy Kozák végig kitartott mellette. A 2012-es londoni olimpiára Kozák Danuta egyesben és a négyessel jutott ki, amelyben ott lapátolt Szabó Gabriella is. A párost azonban sorozatban harmadszor a Kovács, Janics páros vitte el, amely az athéni és a pekingi siker után ezüstérmes lett.
Sokakban összeállt a kép, amely szerint elérkezett a Szabó, Kozák páros aranykorszaka, ám Danuta – aki az olimpia után váltott, új klubban, az UTE-ban párjával, a korábbi kenus Somogyi Bélával kezdett el együtt dolgozni – úgy gondolta, inkább K–1-es karrierjét építgeti, 500 és 200 méteren is szeretett volna a világ legjobbja lenni. Kozák egyedül edzett, ezekben az időkben hátat fordított a párosnak, Szabó Gabriella pedig új párokkal, Fazekas-Zur Krisztinával és Csipes Tamarával élt át újabb sikereket, s a háttérből figyelte gyerekkori barátnője egyedülálló szárnyalását. Aki 2015-ben, miután vereséget szenvedett az egyes válogatósorozatban a szegedi Kárász Annától, visszatért a pároshoz. Több próbát is tett más versenyzőkkel, végül úgy döntött, semmi nem változott, továbbra is Szabó Gabriellával találja meg legjobban az összhangot a hajóban. A riói olimpia lebonyolítási rendje ráadásul arra is lehetőséget adott neki, hogy ezúttal egyesben, párosban és négyesben is megkísérelhesse az aranyszerzést. Hogy mitől olyan jó ez az egység?




