Volt olyan forgatókönyv is, hogy a magyar férfivízilabda-válogatott kiesik, és máris utazhat haza. Ehhez ki kellett volna kapni a braziloktól úgy, hogy az eredmény nem éri el a 8-7-et, ugyanakkor a kezdés előtt az is világos volt, hogy győzelem esetén csoportelső Benedek Tibor együttese, és Montenegróval játszhatja a negyeddöntőt. Végül az utóbbi valósult meg, szerencsére nem túl sok izgalommal. A remekül rajtoló brazil csapat kikapott a görögöktől is, és most is bebizonyosodott, hogy nem túl acélos válogatottól tartottunk teljesen feleslegesen. Szinte pontosan tizennégy perc, tehát csaknem két negyed lepergése után dobta az első gólját, akkor, amikor a magyar válogatott már 5-0-ra elhúzott, és ez a találat is ötméteresből született. 10-6 lett a végeredmény.
„A legjobban annak örülök, hogy meg tudtuk valósítani azt, amit elterveztünk – mondta utána Nagy Viktor, a csapat kapusa, aki nem lopta be magát a brazil szurkolók szívébe: egy védése után a szája elé tett mutatóujjával intette őket csendre. – Parázs hangulatban játszottunk, és folyamatosan mi uraltuk a mérkőzést. Egy pillanatig sem adtunk esélyt egy nagyon jó brazil csapatnak. Ilyen játékra van szükség ahhoz, hogy eredményesek legyünk az olimpián.”
Nagy Viktor egyébként 66,7 százalékos hatékonysággal védett, ami számszakilag azt jelenti, 18 lövésből csak 6 gólt kapott; ez világklasszis teljesítmény.
A labdarúgóedzőként is dolgozó popzenész a következő gondolatokat tette ki Facebook-oldalára, változtatás nélkül közöljük a talán sokak véleményét tükröző megnyilvánulást:
- Undorító s egyben felháborító, ami a Rió-i Olimpia vízilabda selejtezőiben zajlik! Ez minden, csak nem az Olimpia eredeti és igaz küldetése, üzenete. A taktikázás, hogy ki- kivel kerűl össze a folytatásban minden általam képviselt értékrendet meghazudtól! Nekem ez nagyon távol áll az Olimpia Eszméjétől! Én mindig és mindenkor gyorsabbnak, felkészültebbnek, napról-napra jobbnak nevelem a játékosaimat!!! "Nemes versenyben legyőzni a másikat..." Ezt és CSAK is ezt fogom tanítani és elvárni mindenkori játékosaimtól ! Az, ami Rióban zajlik az gyomorforgató és szégyenletes! Nekem nem ez a SPORT mindenkori üzenete ! Szeretném hinni, hogy minden meccsen le kell győzni az ellenfelet, s éppen az aktuális csapatnál kell jobbnak lenni ! Hiszem, hogy minden "ügyeskedő" csapat megkapja az Égiektől azt, ami neki jár !