Megszűnhet Pécsett a légimentő-szolgálat
Hu Csin-tao kínai elnök londoni útja hat év óta az első hivatalos kínai államfői látogatás a brit fővárosban. Az elnök II. Erzsébet királynővel érkezett a Buckingham-palotába. A pohárköszöntők senkivel nem feledtették azt, hogy a palotához vezető sugárút
Tegnap megkezdődött a parlamentben a foglalkoztatási helyzetről szóló kormányzati jelentés általános vitája. A kormánypárti képviselők szerint egyre többen jelennek meg a hivataloknál állásért. Az ellenzék a megígért munkahelyeket kérte számon a kabineten
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) ismét meghosszabbíttatná az érettségi tételek kiszivárogtatása miatt indított nyomozást – értesült lapunk. A vesztegetés gyanújával indított vizsgálatnak még nincs gyanúsítottja.
A sajtó segítségét kérte a francia rendőrség, hogy megakadályozza a továbbra sem csillapodó erőszakot – jelentette az MTI. Arra kérte ugyanis az újságírókat, ne említsék meg az erőszaktól sújtott külvárosok nevét, így korlátozva a gyújtogatásban egy
A választás eredményének érvénytelenítését követeli Azerbajdzsánban az ellenzék. Bátorítást adhat az Azadlik blokknak, hogy óvatosan bár, de az amerikai külügyminisztérium is bírálta a szavazás tisztaságát. Az erőviszonyok ismeretében megfigyelők továbbra
Rekordszintű veszteségre számít idén a MÁV Rt. vezetése, miközben fontos fejlesztések maradnak el, s csökken a társaság létszáma.
Szombaton a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán Piliscsabán, a Stephaneumban a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ), a Németh László Kulturális Alapítvány (NLKA) és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Pedagógiai Intézete gróf Kle
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) ismét meghosszabbíttatná az érettségi tételek kiszivárogtatása miatt indított nyomozást – értesült lapunk. A vesztegetés gyanújával indított vizsgálatnak még nincs gyanúsítottja.
Több mint hatszáz otthon nélkül maradt árvízkárosultat készülnek ágyakkal és konyhával ellátott konténerekben elszállásolni a télen a román hatóságok. Eközben a Bánságban életét vesztette egy idős sátorlakó a hideg miatt, Székelyföldön pedig tiltakoznak a
Mielőbbi államháztartási reformot és az ehhez szükséges nemzeti megállapodást sürgettek a GKI Gazdaságkutató Rt. tegnapi konferenciáján felszólaló szakemberek, akik tarthatatlannak értékelték, hogy a magyar gazdaság adósságból növekszik.
A biztonságos jövő nemzeti minimumának programján dolgozik az MSZP, amely várja a lakosság véleményét is, így aláírásgyűjtésbe kezd. Deutsch Tamás szerint a szocialisták kezdeményezésükkel a Fidesz nemzeti petíciójához csatlakoznak.
A sajtó segítségét kérte a francia rendőrség, hogy megakadályozza a továbbra sem csillapodó erőszakot – jelentette az MTI. Arra kérte ugyanis az újságírókat, ne említsék meg az erőszaktól sújtott külvárosok nevét, így korlátozva a gyújtogatásban egy
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Forced conscription in Ukraine is turning increasingly brutal.
A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója közösségi oldalán reagált a Magyar Nemzet információjára, miszerint nem indítanak vizsgálatot Sebestyén József halálának ügyében.
A Hamász és a vele szövetséges Iszlám Dzsihád tette közzé a felvételeket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.