Simen Hegstad Krüger valószínűleg már a rajt után keresztet vetett arra, hogy a síatlonisták 15+15 kilométeres (klasszikus, illetve szabad stílusú) „futóversenyében” bármilyen eredményt elérjen Phjongcshangban. A verseny elején ugyanis igen nagyot esett, rögtön el is veszítve síbotját. A norvégot azonban nem olyan fából faragták, kissé megrongálódott botjával a mezőny után eredt. Az 57. pozícióból.
A videón a 7-es rajtszámmal látjuk.
A hajrához közeledve már átrágta magát a teljes mezőnyön, és két honfitársát (Sundby és Hölund) megelőzve elsőként futott be a célba. A célegyenesben gyakorlatilag folyamatosan hátrafelé tekintgetett és a fejét csóválta, ugyanis nem hitte el, ami történt vele.
A 24 éves norvég győzelme kísértetiesen hasonlít a brit Mo Farah riói nyári olimpiai teljesítményéhez. A síkfutó a 10 ezer méteres versenyen esett, majd miután átrongyolt rajta a mezőny, feltápászkodott, és nagy fölénnyel diadalmaskodott. Fontos különbség, hogy Mo Farah míg a maga sportága legendájának számít, Krüger neve mellett mindössze egyetlen világkupa-futamgyőzelem áll eddig.
Hosszabb videós összefoglaló magyar nyelven ITT.
Rövidpálya
A nevében a 2018-as olimpián érmes reményeinket tápláló sportágra, a rövid pályás gyorskorcsolyára utaló blogunkban egyéni szempontok alapján keressük a phjongcshangi érdekességeket. És amint a Magyar Nemzet tudósítója megérkezik Dél-Koreába, helyszíni posztokkal is jelentkezünk ugyanitt.