Ha hétfő este teszi fel valaki nekem a címben írt kérdést, akkor már a felvetésen is felháborodom, annyira dideregtem (két zokniban, két pulcsiban, vastag kabátban, sapkában plusz kapucniban) a síugrók csapatversenyén. Ha viszont kedden kellett volna erre válaszolnom, akkor úgy reagálok: nem is értem a kérdést!
Röviden összefoglalva két tényezőn múlik, hogy fázunk-e. Az egyik a helyszín (ez nem túl meglepő): a hegyi eseményeken, napsütésmentes helyen van-e az ember, vagy lent, az óceánparti Kangnungban, a jeges sportok központjában. A másik összetevő a szél (azért ezt is kitalálhatták), hiszen amikor nem fúj – és főleg ha még a nap is süt –, az is előfordulhat, amit ezen a képen látnak:
Kedden ugyanis szétcipzározott kabátban álltam be a sorba a biztonsági átvizsgáláshoz a kangnungi jégarénánál. Az otthonról hozott hőmérőm 14 fokot mutatott, és nem csökkenti a hőérzetet a szél, mert nincs.
A vasárnapi délután rendezett sífutóversenyen sem vacogtunk, igaz, egy idő után az egy helyben ülés csökkenti a kényelemérzetet, hiszen még ha a levegő hőmérséklete tíz fok fölötti is, a lelátón lévő műanyag széké biztosan kevesebb.
A legfelső, a síugró helyszínen készített, esti képen sincs sokkal nulla alatt a higanyszál, viszont ott tényleg fogvacogtató hideg volt, kitettebb helyen ültem. A büféből csak úgy folytak ki a forró leveseket és italokat szorongató emberek.
Ám a szervezők igyekeznek mindent orvosolni: rengeteg hőgombát helyeztek el, s még ilyen kis melegedőkhöz is oda lehet menekülni:
Sőt, például az Alpensia Csúszó Központnál, ahonnan ezt a posztot élesítem, egyszer használható, bezacskózott kéz- és lábmelegítőket is el lehet venni.
Szóval azért bár érezzük, hogy ez egy téli olimpia, panaszra nincs okunk, s az is cáfolható, hogy mindenki didereg errefelé.